41. Harry a "betörő"

Hali! Itt az új rész, ez szerintem izgalmasabb, mint az eddigi. A zárásért bocsi, de kell egy kis talány a végére :D Kommenteket megköszönöm! :) Jó olvasást! :)

-Kicsim… nem tudom, én a helyedben biztosan Zayn mellett döntenék. Az elmondásod szerint kedvesnek és aranyosnak tűnik…
-Az is…
-És romantikus, figyelmes és szeret téged mindennél jobban. Ő biztos, hogy senkivel sem fog megcsalni, amit Harryből viszont kinézek… nem hiszem, hogy te vagy az egyetlen aki nem bír ellenállni ennek az álszent kis pofácskájának a zabálnivaló nevetőgödröcskéivel és ezzel a szép mosolyával!
-Hát ezt jól gondolod… de ez mind nem is érdekelne, ha nem tartoznék én is közéjük. Próbáltam egyszer, próbáltam kétszer, próbáltam egymilliószor, hogy figyelmen kívül hagyom őt de az agyamra megy, hogy állandóan kerülget engem és … -megcsörrent a telefonom. Megnéztem ki keres, majd ijedten néztem anyára.
-Ki az, akitől ennyire megrémültél?
-Zayn… -nyeltem egy nagyot.




Zayn szemszöge:

Végre megérkeztünk New Yorkba. Azt hittem már sohasem érünk ide, mondjuk a gépen zenehallgatás közben sikeresen beájultam, szóval nagyjából végigaludtam az utat… vagy is csak szerettem volna, ha a fiúk nem ébresztettek volna fel mikor épp mélyen aludtam.
-Szia Mr. Helyes! –ült le mellém Lou.
-Szia Lou… -köszöntem vissza kedvtelenül.
-Mi baj van nagyfiú?
-Igazából semmi. Szarul érzem magam Abi miatt… közel van hozzám most, hogy megérkeztünk, de mégis olyan távolinak érzem… pocsékul érzem magam… meg igazából azt sem értem miért nem képes még felhívni se! A barátja vagyok… kurvára hiányzik, érted?
-Persze és nagyon sajnálom… hagyj neki egy kis időt, hogy összeszedhesse magát! Vagy hívd fel te őt!
-Biztos fel is veszi…
-Figyelj, sohasem tudhatod! Lehet, hogy arra vár, hogy te hívd!
-Hát nem hiszem… de megpróbálom! –vettem elő a telefonomat és nyomkodni kezdtem. Először visszaállítottam a repülő üzemmódról, majd a névjegyzékben keresgéltem.
-Na?
-Kicseng…
-Ha…haló? –szólt bele bátortalanul, vékony hangján. Meglepődöttségemben felkaptam a tekintetem Lou-ra.
-Ezek szerint felvette! –tátogta halkan és elment.
-Szia Abi… én csak… nem kezdek el mindenfélét magyarázni arról, hogy nagyon hiányzol, mert nem akarom, hogy rámcsapd a telefont. Szimplán csak hallani szerettem volna a hangodat!




Abia szemszöge:

-…szimplán csak hallani szerettem volna a hangodat. –szívem össze vissza vert. Annyira hiányzott az a kis édes kócos feje, hogy reggelente ez az első látvány, mikor kinyitom a szemeimet, annyira hiányzik a közelsége, a finom illata és hogy olyan édesen néz rám mindig.
-Sajnálom, Zayn. –sírtam el magam. –Egy barom vagyok!
-Ne mondj ilyeneket, nem vagy barom!
-De igen! Se szó se beszéd leléptem, anélkül, hogy megpróbáltam volna mindezt megbeszélni veled…
-Mondjuk igen, ez kicsit rosszul esett. Megértettem volna, hogy időre van szükséged Ha… szóval Harry miatt… nem kellett volna ehhez elszöknöd!
-Tudom, már utólag én is nagyon bánom ezt az egészet! Csak adj még egy pár napot, aztán találkozunk és mindent megbeszélünk, rendben?
-Boldogan! Amennyit csak szeretnél. Csak szeretném, ha tisztáznád az érzéseidet magadban… megígérem nem fogok a nyakadra járni, és hívogatni sem foglak, csak azért hívtalak, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jól vagy e…
-Nem, nem vagyok jól egy kicsit sem! –pityeregtem. –De ne aggódj, csak lelki eredetű… fizikailag remekül vagyok!
-Épp elég nagy baj, hogy lélekben nem vagy rendben… de hagylak, hogy összeszedd magad. Hiányzol! –mondta olyan kisóvodás hangon, hogy összeszorult a szívem és még hevesebben törölgettem az egyre csak zúduló könnyeimet.
-Te is nekem és na… nagyon nagyon szeretlek!
-Én is. –hallottam, hogy elmosolyodik. –Majd még beszéljünk valamikor, jó?
-Felhívlak este, rendben?
-Rendben. Szia!
-Szia! –tettem le a telefont és még mindig sírtam.
-Kicsim ne szomorkodj! Meglátod, ez csak egy pillanatnyi állapot és minden rendbejön majd!
-Bár igazad lenne anyu! Bár igazad lenne…
-Igazam lesz! Hidd el, csak bízz bennem!




Zayn szemszöge:

Pár telefonhívással elintéztem, hogy leírják nekem, hogy innen hogyan jutok el Abia házához. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy ennek az egésznek mi értelme is van, mivel beülök egy taxiba és a megadott címre odavitetem magam. Olyan volt ez a papír –ami igazából egy térkép volt –mintha kisóvodásoknak csinálták volna. A kiindulópont, vagyis ahol én lakom pirossal volt kijelölve, valamint az útvonal is, nagy betűvel feltűntetve az összes útba eső utca nevével.
Kopogtak. Gondoltam biztos a hapsi hozta nekem azt a kis térképet, úgyhogy türelmetlenül pattantam fel a kanapéról.
-Oh, Paul, hát te?
-Két fiúra szükségem lenne! Az egyik ezek szerint te leszel, a másik pedig Niall! –mutatott a szöszire, aki a kanapén falatozott valamilyen ismeretlen eredetű kaját. Fogalmam sincs honnan szerezte…
-Miért pont mi?
-Mert ti vagytok itt, és kettőtöket akarták… mármint két tagot. Interjút kell adnotok! Mozogj Niall, mert el fogunk késni!
-De Paul egy küldeményt várok, nem mehetek csak úgy el!
-Muszáj lesz, egy kettő! –morogva vettem fel a cipőmet és követtük őt Niall-el a fekete autóig, majd beszálltunk és elindultunk az interjúra.




Harry szemszöge:

Már harmadszor kopogtattak… istenem… ilyenkor miért nem rohan senki se ajtót nyitni? Miért csak olyankor rohannak mikor pizzafutárt várnak?  Puffogva mentem le a lépcsőn és magamban mondogattam, hogy imádkozzon az ajtó másik oldala mögött álló akárki, hogy értelmes dolgot akarjon közölni velem, ha már kirángatott a nyugalmamból.
Kinyitottam az ajtót és egy magas, ostobácska fejű, nagy fogú –ami tényleg nagy volt, ugyanis nem bírta rendesen összecsukni a száját, hogy ne lógjon ki neki –fiatal srác állt előttem. Bambán nézett rám és egy borítékot szorongatott a kezében.
-Segíthetek valamiben? –kérdeztem tőle és még én éreztem magam hülyének.
-Öhhh… Zayn Malik-nek hoztam egy küldeményt.
-Zayn jelenleg nincs itthon.
-Rokona átveheti, te ki vagy?
-Az… unokatesója!
-Akkor tessék. Szia.
-Szia és kösz. –Úr isten, ennyit a biztonságról. Ez Amerika… de vajon mi lehet ebben a borítékban. Az van ráírva, hogy Manhattan- Midtown West, és… Abia Lane? Nem nyithatom ki… ha kinyitnám, az nagyon feltűnő lenne… várjunk csak… keresek egy borítékot és kinyitom ezt. Utána pedig beleteszem egy újba és ráírom ezeket… Igen, ez egy nagyon jó ötlet, muszáj megnéznem, hogy mi van ebben…
-Szobaszervíz? –vettem fel a telefont.
-Igen, miben segíthetünk?
-Kérnék egy felcímezett borítékot. Az legyen ráírva, hogy Manhattan- Midtown West és Abia Lane. Ja, és az 501-es szobába kérem!
-Igen is, pár perc és felvisszük.
-Kösz. –csaptam le a telefont és nekiestem a borítéknak. Türelmetlenül szaggattam fel a vékony papírt, ami gondosan le volt ragasztva. Ahogy kivettem a tartalmát egy picit meglepődtem. Egy térkép volt benne. Elég amatőr módon volt ábrázolva, kicsit szájbarágós volt. Oké.. itt vagyunk mi, itt pedig a Midtown West… és a 13-as házszám… de mi köze az egésznek Abia-hoz? Ekkor kopogtak, meghozták a borítékot. Beletettem a térképet és leragasztott állapotban Zayn ágyára dobtam. Mindenféleképpen utána akartam járni a dolognak, és mivel egyedül voltam jelenleg a lakosztályban –Niall és Zayn ugye interjún, Lou pedig Liammel lement a Central Parkba –ezért ez nem is lesz feltűnő. Úgyis késő van már. Sötétedik…
Felhívtam a szobaszervizt, hogy a nevemre hívjanak egy taxit. Elmentem és gyorsan összekaptam magam.
Végigfutottam a folyosón és felhívtam a liftet, ami perceken belül meg is érkezett. Beszálltam és benyomtam a földszint gombot. A portásnak leadtam a szobakulcsot, majd meg is találva a taximat útnak indultam a megadott cím felé.
Körülbelül fél óra kocsikázás után megérkeztünk. Kifizettem a taxist és ő elhajtott, én pedig felfutottam azon a pár lépcsőn, ami a ház ajtajához vezetett fel. Kétoldalt gyönyörű rózsák díszelegtek. Megnyomtam a csengőt.




Abia szemszöge:

-Anyu biztos nem maradsz ma itthon? Nincs kedvem egyedül TV-zni!
-Nem, ne haragudj bogárkám de már megígértem Anne-nek, hogy találkozunk és kipletykáljuk magunkat.
-Amberlynn, Anne és a pletykák. Rosszul hangzik! –nevettem fel.
-Ne gúnyolódj, különben… !-emelte fel a mutató ujját. –Tényleg, nincs kedved velem jönni? Legalább te is pletyizhetsz!
-Nem sokat konyítok én a ti pletyitémáitokhoz! –ekkor csengettek.
-Hagyd csak majd én kinyitom, úgy is indulok! –nevetgélt anyu és elindult az ajtó felé én pedig leültem a kanapéra és a TV-t kezdtem el nyomkodni.




Harry szemszöge:

Pár másodperc várakozás után kinyílt az ajtó.
-O-ó… Harry Styles, ha nem tévedek…
-Jóestét, igen, én vagyok!
-Amberlynn Lane! Abia anyukája vagyok.
-Abia… anyukája? –néztem nagyon hülyén.
-Igen. Miért, szerinted ő a földből ugrott elő?
-Persze, hogy nem -eresztettem el egy mosolyt. -És ő itt van?
-Odabent TV-zik. Mondd csak… magatokra hagyhatlak titeket anélkül, hogy megbántanád a lányomat?
-Ezek szerint nem túl sok szépet mesélt rólam. –hajtottam le a fejemet.
-Hát vegyesen mesélt. Azt is tudom, hogy fűvel fával megcsaltad, de azt is, hogy szereted…
-Akkor… lehetséges lenne, hogy beszéljek vele?
-Persze, menj csak, de előre szólok, hogy kicsinállak, ha bántod őt! Mindenről tudni fogok ha hazajöttem! Megértettük egymást?
-Természetesen, asszonyom.
-Jólvan, menj csak. –mosolyodott el végre kedvesen és végigsimított a karomon.
-Jó szórakozást!
-Köszi! –beléptem. A ház számomra ismeretlen volt, fogalmam se volt, hogy merre menjek. Megláttam egy halvány fényt balra a folyosó végéről, tehát elindultam arra.
Egy nagy nappaliba értem, melynek közepén ott ült Ő, háttal nekem és a nagy LCD tévét nézte. Odalopakodtam mögé hangtalanul és kezemet a szája elé tettem. Fel akart sikítani, illetve meg is tette, de általam csukvatartott szája sokat tompított a hangon. Közelebb hajoltam hozzá, háta ívbe feszült és mikor meglátott kifújta a benntartott levegőt.


Abia szemszöge:

Ebben a vacak TV-ben semmi sem ment. Arra jó csak ez az egész, hogy az embernek sok csatornája van, hogy minél többet fizethessen. Pedig soha sehol nincsen egyetlen egy olyan adás sem, amin nem alszik el az ember. Sokszor már az is izgalmasabb, ha az ember kimegy az utcára.
Egyszer csak valaki hirtelen befogta a számat. Sikítottam, de alig hallatszott… közelebb hajolt. Annyira ismerős illata volt. Nyaklánca –gondolom az volt, mert csak egy hűvös fémet éreztem –hozzáérintődött a nyakamhoz. Annyira ismerős… annyira… felnéztem rá és nem hittem a szememnek. Ő? Itt? Hogy kerül ide? Szívem az ijedtségtől egyre hevesebben vert. Már nem attól féltem, hogy ki lehet az, és mi van, ha bántani fog, hanem attól, hogy… jobban mondva de… attól még mindig nagyon féltem, hogy mi van, ha „bántani” fog.
Felhúzott magához a kanapé háttámláján keresztül és maga felé fordított. Teste enyémnek feszült és végre elengedte a számat.
-Te hogy kerülsz ide?
-Én sem tudom, de nagyon örülök, hogy megtaláltalak!
-Én kevésbé!
-Miért?
-Mert most is veszélyesen közel van a fejed az enyémhez!
-Jó, ezen segíthetünk!
-Igen, azt értékelném! –ekkor száját az enyémre nyomta. Nem pont erre gondoltam…