37. Tábortűz

Sziasztok sziasztok! Itt az új rész! Hát ígérem már nem sokáig csinálom ezt a konfliktusosdit, addig várjatok türelemmel:$ Azért igyekeztem tompítani rajta némi romantikával, szóval elvileg a vége aranyos:) Xanaxokat előkészíteni és jó olvasást! :)

-Menj csak a fiúkhoz, én még szeretnék idekint elintézni valamit gyorsan!
-Egyedül?
-Persze! –mosolygott rám kedvesen és megsimogatta a karomat.
-És ha valami bajod esik?
-Mi bajom eshetne? Ne aggódj, menj csak! 5 perc az egész…
-Hát jó, de vigyázz magadra! –nyomtam egy puszit a szájára.
-Vigyázok, persze! –mosolygott, majd a ház mögött lévő dombon ment felfelé. Fogalmam sincs mire készült, mert beült a kocsiba és elhajtott vele (?)
Visszabattyogtam tehát és épp nyitni akartam az ajtót, mikor Harrybe ütköztem. Nagyon nagy zavarba jöttem, talán el is pirultam, ahogy szálkás teste enyémnek feszült. Kezeiben nyárs volt és isteni saslikot tűztek fel rá odabent.
-Bocsi. –mosolygott, majd kilépett balra, de én is ugyanarra léptem. Erre elléptem jobbra, de ő is ezt tette. Aztán egy helyben maradt én pedig kikerültem és bementem a házba, miközben éreztem, hogy arcom parázslik zavaromban, akár csak a tábortűz, amit odakint gyújtottak. Felfutottam a Zaynnel közös szobánkba és ledobtam magamról a kabátot. Leheveredtem az ágyra. Az ággyal szemben lévő kandallóban ropogott a tűz, kellemes meleg volt idebent.

A kandalló mellett lévő kis fotelre ültem le és kezeimet a tűz felé tartottam, hogy megmerevedett ízületeim feloldódjanak. Ekkor halk kopogást hallottam a szoba ajtaja felől.
-Gyere! –szóltam át a vállam fölött és hallottam, hogy a fa padló megreccsen az illető alatt, aki belépett, majd az ajtó csukódását maga mögött.
-Abi… -hallottam meg megborzongató rekedtes, kellemesen búgó hangját amitől összerezzentem és becsuktam a szemeimet. Nem fordultam hátra, felesleges volt, hiszen tudtam, hogy ő az.
-Mit szeretnél, Harold? –kérdeztem meg tőle egyhangúságot színlelve.
-Igazából nem tudom. Csak szerettelek volna látni. –erre szívem görcsbe rándult és beleharaptam alsó ajkamba.
-Akkor teljesült a kívánságod. –folytattam rezzenéstelen hangon, pedig mindenem remegett már legbelül. Egy egyszerű spagetti pántos felső volt rajtam, ami elég nagy szabad területet hagyott a bőrömnek a kilátszódásra (uh.. bocsi ez kicsit nyakatekert lett :D).
-Nem egészen… -mondta. Hallottam, hogy halkan felém lépked és a mögöttem lévő kis fotelre ült le. Pár perces néma csend állt be. Aztán éreztem, hogy mutató és középső ujját lentről felfelé kezdte „sétáltatni” a hátamon, mintha egy kicsi emberke lenne a keze. Bőröm minden egyes érintésére megremegett, és éreztem, hogy hamarosan libabőrös leszek. Éreztem magamon zöld íriszeinek égetését. Biztos voltam benne, hogy az alakomat kémleli közben.
-Harry mit is szeretnél tulajdonképpen? –álltam fel kicsit idegesen a kis fotelről és szembekerültem vele. Kezeimet összefontam magam előtt, minek hatására az amúgy is dekoltált felsőben melleim egymáshoz nyomódtak, ezzel elragadva tekintetét. Csak bámulta őket szüntelenül és fura, de nem éreztem magam zavarban, sőt, rettentő büszkeséggel töltött el, hogy csupán a látványommal elvarázsoltam. Olyan volt, mint egy kisbaba aki éppen az etetésre vár. Úristen… erre a gondolatomra akaratlanul is felnevettem, mire ő felnézett szemeimbe. Beszívta alsó ajkát, majd tekintete levándorolt a vállaimra, és megint a dekoltázsomra.
-Harry ha csak bámulni akarsz, akkor adok neked egy képet!
-Fogalmad sincs mit műveltem most veled gondolatban ezalatt az egy perc alatt… -morogta orra alatt miközben még mindig bámult, ami kicsit kezdett zavaró lenni.
-Van róla sejtésem... - Épp hogy kimondtam közelebb is lépett és fenekembe markolva testéhez szorított. Egy erőtlen nyöszörgés hagyta el a számat, mire az övé mosolyra húzódott.
-H…H…H…
-Tessék?
-N…
-??
-Nee… ne… -csuktam be a szemeimet és hagytam, hogy átfusson rajtam a bizsergés hulláma, amit a teste közelsége váltott ki belőlem. Miután ez megtörtént erőteljesen ellöktem magamtól és lekevertem neki egy pofont.
-Ne merészelj még egyszer letaperolni Harold! –emeltem fel fenyegetésképpen az ujjaimat, de ő csak mosolyogva közelebb lépett, megfogta a csuklómat, majd kifeszített ujjamra ráharapott óvatosan. Nem úgy, hogy fájjon, épp, hogy fogai közé vette. Ebbe is belenyögtem. Közelebb húzott, én pedig kezeimmel a kötött pulóver alá nyúltam. Felnéztem rá és felhúzott szemöldökkel, kikerekedett szemekkel és hatalmas vigyorral nézte, hogy mit művelek.
-Most mit is szeretnél?
-Azt, hogy … menj ki azonnal! –parancsoltam rá határozottnak nem mondhatóan, ugyanis hangom megremegett a mondandóm végén.
-Szerintem meg ez itt útban van… -rángatta le magáról a pulóvert, de vele együtt lejött a felsője is. Szabaddá vált előttem kidolgozott felsőteste, mire ismét magas hangon, halkan felnyögtem. Képtelen voltam levenni a tekintetemet róla. Kezemet megfogta és a mellkasára tette. Lehúztam róla lassan, és ahogy kezeim átfutottak a mellbimbóin finoman összeszorítottam a szemeimet.
-Tudom, hogy érezni akarsz… tudom, hogy vágysz rám… nem bírod nélkülem… -suttogta. Finoman beleharaptam a számba. A karjai alatt átnyúltam és kezeimet a hátára vezettem. Ő eközben nyakamra nyomta ajkait és lágy csókokat hintett rá. Kezével lábam közé nyúlt, mire egy hangosabb nyögés hagyta el a számat.
-Na igen… -mosolygott. –Ez az! Miért van az, hogy Zaynnél sosem nyögsz ilyen szenvedélyesen? Tudod egymás mellett van a szobánk és minden áthallatszik. –kezdte el mozgatni a kezét. –Nem mondom, szoktam hallani egyet s mást, de ilyen nyögéseket soha…
-Fejezd be! –nyöszörögtem.
-Nem!
-Kérlek… -gyűltek könnyek a szemeimbe, majd összeszedtem a lélekjelenlétemet és dühkitörést kaptam. Elkezdtem ordítozni.
-Most mi bajod van? –nézett rám értetlenül.
-Annyira undorító amit csinálsz! –sziszegtem a fogaim között lángoló szemekkel rápillantva az előttem álló Harryre. Ha tudná, hogy belül mennyire gyenge voltam most…
-Mit csinálok?
-Itt fűzöd az agyam és az sem számít, hogy Zaynnel három hónapja boldog párkapcsolatban élek?
-Ne ordíts már még meghallják!
-Hagy hallják meg, nem érdekel! Utálom, hogy játszol és szórakozol velem! –ekkor odalépett elém és megszorította a karom. Fülemhez hajolt és belesuttogott..
-Egyszer úgyis visszasírod magad még hozzám! Szerelmesen fogod sóhajtozni vagy nyögni a nevemet miközben alattam nyöszörögsz… meglátod… -forró lehelete nyakamat simogatta, amitől megdermedtem. Ő pedig kiment a szobából és még mindig nem fogtam fel, hogy mit művel velem. Sírni akartam, mert tehetetlennek éreztem magam. Én Zaynnel akarok lenni és annyira pocsék, hogy ő állandóan itt van és emlékeztet rá, hogy milyen jó volt vele lenni. Nem csoda, hogy még mindig nem hevertem ki őt. Viszont azt érzem, tisztán érzem, hogy Zaynbe vagyok szerelmes.
Leültem a kanapé elé és megindultak a könnyeim. Kiszolgáltatottnak éreztem magam és sohasem vágytam még ennyire Zayn közelségére, mint amennyire most. El akartam hessegetni a hangokat, amik szüntelenül ismétlődtek a fejemben. Harry szavai… én visszakönyörögni magam hozzá? Ugyan ne nevettess… sohase leszünk már együtt! Szomorúságom átcsapott idegességbe, ami egyre csak dúlt bennem. Felálltam és megragadtam az egyik párnát, amit nagy sikítás közepette nekihajítottam erőből a falnak. Ennek az lett a következménye, hogy a falon található tükör leesett és összetört. Viszont sokkal jobb kedvem lett tőle. Mintha levezettem volna a feszültséget. Felvettem egy vastag, bézs színű, kötött garbót és lassan lesétáltam a lépcsőn. Ekkor toppant be Zayn.
-Abi! Abi!
-Édesem! –gyorsítottam fel lépeimet és a nyakába borulva megcsókoltam őt.
-Ennyire hiányoztam?
-Nagyon! –mosolyogtam rá, majd megsimogattam az arcát.
-Gyere velem, mutatni szeretnék valamit! –sejtelmeskedett és megfogta a kezem. Belebújtam a vastag pufi kabátomba és követtem őt.
Felvitt a dombra és láttam, hogy az autó vonóhorogjára rá van csatlakoztatva egy nagyobb utánfutó, olyasmi amiben rakományokat szoktak szállítani. Olyan volt, mint egy konténer. Kinyitotta az ajtaját.
-Zayn itt meg mi van? –néztem csillogó szemekkel arany íriszeibe, melyekben izgatottságot véltem felfedezni.
-Rengeteg érzelem. –mosolyodott el, majd felkapcsolt egy akkumulátoros lámpát és behúzott a „bunkerbe”, ami telis teli volt gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágokkal. Teljesen. A földön is azok hevertek, körben is, mindenhol csak a virágokat láttam. Szemeimbe könnyek gyűltek.
-Egyszer azt mondtad nekem, hogy imádod a virágokat, és… ez itt 91 féle virág, mert a szeptember 30 napos, az október 31 napos és a november 30 napos, szóval az 3 hónap, amióta együtt vagyunk és mindegyikből 3 szál, mert 3 hónapja vagyunk együtt.
-Úristen Zayn. –sírtam el magam és megöleltem.
-Boldog hónapfordulót, szerelmem!
-Neked is és… ne haragudj, de az én ajándékom még várat magára, bár ehhez képest az egy semmiség!
-Akármi is legyen az imádni fogom, mert köze van hozzád! –fogta két tenyere közé az arcomat és megcsókolt.
Miután kigyönyörködtem magam  és mindegyik virágot körbeszaglásztam, pollennel teli orral (:D jó, talán nem… :D) sétáltam le Zaynnel kézenfogva a domboldalon, hatalmas vigyorral az arcomon és kellemes bizsergéssel a szívemben. Még akkor sem múlt el ez az idilli varázs, mikor Harryt megláttam, aki fapofával ült a tűz mellett és a saslikot sütögette. Zayn leült Liam mellé, aki vigyorogva kérdően pillantott rá, mire Zayn csak mosolyogva megrázta a fejét és egy nyársat vett a kezébe, valamint az enyémbe is nyomott egyet. A tűz fölé tartottam.
Fél óra múlva kezdtük megunni ezt a sütögetést, ugyanis a feltűzött marhahús egyáltalán nem akart még csak megpuhulni sem, nemhogy megsülni, úgyhogy Liam bevitte őket és bedobta a sütőbe. Végső megoldásnak nem rossz, csak mi dőltünk a röhögéstől, mert nem igazán ez volt az a megoldás, amit mi választani akartunk, viszont ha folytattuk volna egy hétig ülhettünk volna a tűz felett mire a husi megsül.
-Énekeljetek nekem valami szépet!
-Oh, a kisasszony dalolgatós estét óhajt! –ekkor meghallottuk a dudálást.
-Hát ők meg? –mosolyodtam el mikor megláttam Eleanort, Daniellet, Letit és Stacyt kiszállni egy autóból, és felénk vették az irányt.
-De jó, hogy ti is itt vagytok! –öleltem magamhoz a 4 lányt egyszerre, majd köszöntötték a többieket is és leültek köreinkbe.
-Szóval mit énekeljünk? –vetette fel a dolgot újra Zayn.
-Amit csak akartok! –mosolyogtam rájuk. Ekkor Niall belekezdett valamilyen cserkész dalba, mire mindannyian nevetőgörcsöt kaptunk, a szöszi meg nem értette, hogy mi bajunk van.
-Srácok kész a kaja! Viszont csajok bocsi, de egyelőre várnotok kell, a tiétek még csak be sincs készítve, azt hittük csak holnap reggel jöttök!
-Oh, semmi baj, nem igazán vagyunk még éjesek, ráér! –mosolygott Leti. –Vagyis én legalábbis nem vagyok még…
-Mi se annyira! –néztek össze a többiek is, Liam pedig visszament felszurkálni a finomságokat a nyársra.
-Zayn menjünk enni mert én viszont éhenhalok!
-Máris! –puszilta meg a homlokom és felálltunk.
-Milyen édesek. –sutyorogta Eleanor, de úgy csináltam, mintha meg se hallottam volna, csak elmosolyodtam és bementünk a házba.



Liam szemszöge:

Letettem eléjük a kaját egy egy tányérral, de Zayn átrakta az övét Abi tányérjába és összebújva csipegették a kaját, miközben aranyosan mosolyogtak egymásra és jóízűen nevetgéltek. Harry bejött közben, egy pillanatra szúrósan rájuk nézett, majd felszaladt az emeletre és hangosan magára csapta az ajtót, mire Zayn és Abi felnéztek.

-Na mi most felmegyünk! Egy kicsit elfáradtunk. –mondta Abi, majd kidobta a műanyag tányérokat és megragadta Zayn kezét. –Jóéjt Liam!
-Jóéjt nektek is! –mosolyogtam, ők pedig felmentek az emeletre. Kimentem a többiekhez és beszélgettünk még egy jódarabig.