23. Canelloni

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt! Kicsit romantikus, kicsit röhelyes. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :)

Megtörölköztünk mindketten, majd felöltöztünk. Rettenetes bűntudatom volt, de érdekes, mert csak Sophie miatt. Tuti, hogy el fogja mondani Harrynek, szóval ezzel már nem tudok mit csinálni.
-Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, jobb, ha most elmegyek… majd beszélünk. –nézett rám bűnbánó fejjel, majd elindult az ajtó felé. Megragadtam a csuklóját.
-Könyörgöm ne hagyj magamra!
-De hát én vagyok a hibás, miattam van ez az egész, én …
-Cssss…. –tettem a szájára a mutató ujjam, miközben egészen közel hajoltam hozzá. –Nem a te hibád! –mosolyodtam el halványan, majd egy csókot nyomtam a szájára. Belemosolygott.
-Pedig rettenetes bűntudatom van!
-Ne legyen! –öleltem át a nyakát és a vállára hajtottam a fejem, arccal a nyaka felé. Mély levegőt vettem és beszívtam az illatát.
-Könyörgöm… ne hagyj itt… -ekkor kezei átfonódtak a hátamon és magához ölelt.
-Soha nem hagylak magadra! –suttogta.
Nem válaszoltam neki, csak elmosolyodtam és lecsúsztattam a kezeimet a derekára. Erősen magamhoz húztam és éreztem, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon.
-Abi! –ekkor felnéztem rá. Ujjaival finoman letörölte a legördülő könnycseppet, majd homlokát az enyémhez érintette. Ekkor olyan különös borzongás fogott el. Istenem, miért esik ilyen jól mikor hozzám ér? Miért akad el a lélegzetem tőle és miért kezd el olyan őrült módon száguldozni a szívem, mint senki másnál? Miért érzem magam ilyen biztonságban mellette és miért vágyom annyira arra, hogy ez sohase múljon el? Közelebb hajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az arcára, ami most olyan puha volt. Puha, mint az ujjai, amelyekkel letörölte a könnyeim. Szokatlan volt tőle, legalábbis számomra. Már megszoktam a kisebb-nagyobb borostáját. Furcsa volt belegondolni, hogy nekem ő így is és úgy is tetszik. Valamiért mindkettő irtózatosan jól állt neki. A mostani olyan kis aranyos, baba popsi, kisfiússá teszi őt, mégis szemtelenül jól néz ki, mikor pedig van borostája, az olyan… férfias, dögös és szexi. Azon kevesek közé tartozik, akinek mindkettő jól áll és jól is néz ki velük. A puszi után a szemeibe néztem. Kezdtem közelebb hajolni hozzá, hogy megcsókoljam, de végül, mikor már elég közel voltam hozzá, nem tettem. Lehajtottam a fejem és picit lehúztam a mély nyakú felsőjét. Finom puszikat adtam a kulcscsontjára a tetkója mentén. Egy halk sóhaj hagyta el a száját. Felnéztem rá és rá mosolyogtam. Ő visszamosolygott rám, majd megsimogatta az arcomat.
-Gyere! –fogta meg a kezem és lehúzott az ágyra. Lefeküdt, én pedig elé feküdtem és kifli formába helyezkedtünk. Átölelte a derekam gyengéden magához húzva ezzel. Egy pici puszit nyomott a vállamra, majd állát rátette, így az arca hozzá simult az enyémhez. Annyira jó volt így. Olyan érzésem volt, hogy akár a világ is összedőlhet körülöttünk, én tudom, hogy ő akkor is megvéd majd mindentől. Kezeimet a derekamon összekulcsolt övéire helyeztem. Ahogy rátettem, összekulcsolta az ujjait az enyéimmel. Azt kívántam, bárcsak sohasem érne véget ez az egész…




1 héttel később…

Harry az elmúlt napokban rengetegszer hívott, de sosem vettem fel a telefont. Nem volt képem a szemébe nézni. Tudom, hogy nem megoldás menekülni a problémák elől, de ez most sokkal egyszerűbbnek tűnt. Én általában szeretek szembenézni a helyes úttal, és nem elmenekülni, hanem szembenézni a problémákkal, de most életemben először nem ezt tettem. Úgy gondoltam, hogy jobb ha lecsillapodik egy kicsit ez az ügy. Talán akkor nem fog annyira tombolni, mikor kimondja, hogy vége.
Sajnos a számításaim nem így teljesültek be, ugyanis annak következményében, hogy nem vettem fel a telefont, Harry írt egy sms-t, hogy Caroline-nal van és szeretne szünetet tartani, valamint megkért, hogy ne haragudjak rá, amiért sms-ben „tesz engem félre”, de nem volt más választása, mert nem tudja, hogy hol vagyok, csak azt sejti, hogy Zaynnel, valamint mivel nem vettem fel a telefont, csak így tudott beavatni a terveibe. Nem haragudtam rá, sőt, egy kicsit megkönnyebbültem. Lehet, hogy mégiscsak túl gyors döntés volt a részünkről ez a párkapcsolat, ami inkább pár kapcsolat, mert mindketten több emberrel is kavartunk.
Ja, egyébként azért nem tudott elérni, mert Zayn egyik vidéki házában vagyunk, Bradfordtól nem messze. Egy nagyobb panel lakás, 4 szobával, hatalmas erkéllyel, és óriási nappalival. Olyan jó, hogy itt el lehet bújni. Egyikőjüknek sem mondtuk el, hogy elhagytuk Londont, mert valaki úgy is elszólta volna magát Harrynek, és azt nem akartuk. Nagyon jól érzem magam vele, már egy hete, hogy itt vagyunk. Most ébredtem fel, körülbelül három perce. Oldalra néztem, és Zayn sehol. Viszont isteni illatok terjengtek, melyek beszűrődtek a résnyire nyitva hagyott ajtón. Biztos azért nem csukta be rendesen, hogy lecsalogasson ezekkel a finom illatokkal, ugyanis arra keltem fel, hogy akkorát kordult a gyomrom, hogy talán még ő is hallotta. Belemosolyogtam a gondolatmenetembe, majd kikeltem az ágyból és a fürdőbe siettem halkan. Körülbelül 10 perc alatt elvégeztem a reggeli teendőimet, villámgyorsan megmosakodtam, megfésülködtem és magamra kaptam egy ingruhát.
Elindultam lefelé a lépcsőn, mert már olyan éhes voltam, hogy a gyomrom úgy kuruttyolt, mintha békát ettem volna.
-Hmmmmmmmmmmmmmm…. –álltam meg a konyha bejáratánál mélyet szippantva a levegőbe, ami a kaja illatával volt megtelve.
-Jó reggelt, Csipkerózsika! Felébredt százéves álmából? –lépett oda hozzám és egy apró puszit nyomott az arcomra mosolyogva.
-Jó reggelt, Zayn. –mosolyogtam. -Mi finomat főzöl? Annyira jó illata van!
-Hát igazából ezt már ebédre csináltam, mert semmi értelmes kaja nincs itthon, hogy reggelizni tudjunk, szóval ha gondolod elviszlek valahová, eszünk valamit, már 11 óra van…
-Elmenni valahová? Az sokára lesz kész?
-Körülbelül fél óra.
-Nah. Akkor semmi értelme elmenni valahová és kidobni a sok pénzt valami vacakra, mikor te olyan –mutattam rá és nagyon jól nézett ki- finomat csináltál!
-Várd ki a végét! –nevetett fel.
-Rettentő jól néz ki…
-De nem biztos, hogy finom is! –nevetett.
-Tuti fincsi lett, már alig várom. –olyan izgatott voltam, mint egy kisgyerek. Valljuk be, nem egy megszokott dolog, ha egy férfi reggeltől kezdve főzőcskézik a konyhában.
-Egyébként mit takar az a sok sajt? –mosolyogtam.
-Tejszínes-paradicsomos Canelloni. Vagyis az akar lenni… Csirke darálthúsból, ha nem baj, mert nem tudtam, hogy megeszed e a marhahúst, és úgy gondoltam a csirkével nem nyúlhatok mellé egy lánynál. Remélem nem haragszol, de nem eszek disznóhúst. –mosolygott bátortalanul, lesve a reakciómat.
-Haragudni? Egyenesen örülök!
-Tényleg? –láttam, hogy megkönnyebbült.
-Tényleg, mert nem szeretem a disznóhúst, de a marhát sem annyira. –mosolyogtam.
-Na, ennek örülök. –mosolygott végre ő is. –Képzeld, reggel mentem a boltba és nem kaptam, csak konzerv ketchup-ot! Láttál te már ilyet? Konzerv ketchup! –nevetett fel, miközben meglobogtatta előttem a közepes méretű fém dobozt.
-Hát be kell vallanom, hogy ez új nekem! –nevettem fel. –Paradicsompüréről hallottam már, ami konzerv de…
-De ez konkrét ketchup, nézd, ez is van ráírva! –nyomta az orrom alá. –Még meg is kérdeztem, nehogy befürödjek vele. De azt mondták, ez az. –Tényleg az volt rá írva. –Viszont azt nem tudom, hogy hogy fogjuk kinyitni…
-Miért, nincs rajta fül?
-Nincsen, viszont konzerv nyitónk sincs!
-Hát akkor nem rakunk rá ketchupot! –nevettem.
-Dehogyneeeeem! Ne aggódj te emiatt! –vett elő egy kést a szekrényből, és letette a dobozt a konyhapultra. Ott ültem és néztem, hogy mit csinál. Annyira aranyos volt! Egy pillanatra letette a kést, mert elfáradt, de a doboz nem akart átfúródni.
-Hát ez nehezebb, mint gondoltam. –ekkor vette észre, hogy mosolyogva nézek rá, és neki is mosolyra húzódott a szája. Odahajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam a szájára. Olyan érzés kapott el, mintha mágneses lenne, csókká formáltam.
-Ezt mivel érdemeltem ki? -mosolygott rám csillogó szemekkel.
-Azzal, hogy tündéri vagy. –simogattam meg az arcát, ő meg picit elpirult. Adtam még egy puszit az arcára.
-Segítsek? –mosolyogtam.
-Ugyan, ne aggódj emiatt, megoldom, tényleg! Remélem addig nem halunk éhen…
-Én türelmes vagyok, csak éhes! –nevettem.
-Na jóóóó… ebből elegem van! –nyomta bele erőből a konzervbe a kést, mire lyukat fúrt végre.
-Ügyes vagy! adtam egy puszit a szájára. –A nehezén túl vagyunk! –nevettem fel.
-Már csak körbe kell vágni valahogy…
-Hozzak láncfűrészt?
-Neee… ez de szar volt… -nevetett fel fájdalmasan.
-Jól van na, nekem se jöhet össze minden! –nevettem.

Körülbelül 10 percig szenvedett még vele, hogy kinyithassa végre a konzervet, majd kivette a sütőből az ekkorra már elkészült Canellonit. Istenien nézett ki. Egy szedőkanalat szedtem ki az evőeszköz tartóból, hogy ne vágjam el a tésztákat, a sajtot pedig ez is szépen elszelte. Kitettem két tányért, villákat és késeket, majd Zayn letette az asztalra a tál finomságot.
-Jó étvágyat! –mosolyogtam izgatottan.
-Neked is, már ha meg lehet enni. –nézett a tésztára, szemeiben vegyes érzelmekkel.
-Biztos, hogy meg lehet! –estem neki a tésztának és kiszedtem a tányéromra. Nagyon meleg volt, úgyhogy vártam vele egy kicsit, addig Zayn kinyitott egy bort, amibe beleszürcsölgettünk. Igazán finom bor volt, mondjuk én szeretem is. Valami félédes vagy édes bor lehetett, mert elég édeskés aromája volt. Kicsit szegfűszeg illat érződött ki rajta.
-Na most ugrik a majom a vízbe! –mondta Zayn, miközben engem lesett, ahogy elkezdtem enni. Meg kell, hogy mondjam, nagyon finom volt!
-Üüüüüümmmm… -vágtam direkt fancsali arcot és letettem az evőeszközöket.
-Jó, hagyd a fenébe, menjünk el valahova! –állt fel, én pedig megfogtam a kezét.
-Nem megyünk sehová, mert ezt mind el fogom pusztítani! –mosolyogtam.
-Tessék? Kiöntjük a wc-be vagy hogy?
-Fenéket! Megeszem! Mindet! –csillogtak fel a szemeim.
-De hát…
-Nagyon finom! Tényleg, nagyon nagyon! –mosolyogtam elismerően.
-Na ne mondd… -lepődött meg, majd elkezdett ő is enni.
-Ugye?
-Hááát, azért anyu finomabbat csinál… -turkálta a tányérján lévő ételt.
-Ne szerénykedj!
*Ahhh, ezaz baby, nagyon jó vagy! Ez az még! Még! *
-Ez ugye… ugye nem az amire gondolok? –mosolyodtam el fülig érő szájjal, miközben a szomszédból átszűrődő férfi hangot figyeltük. Zayn alig bírta visszafojtani a röhögést.
-Hát nem tudom… szerintem az, amire te gondolsz… -ért fülig a szája.
*Ahh igen, még még még!* -mondta most egy női hang.
-Te, ez szerinted TV, vagy…
-Szerintem keményen farkallja a csajt!
-Neee! –nevettem fel hangosan.
*Szopj, szopj, szopj a kurva anyádat!* -erre a számban lévő bort szépen az asztalra küldtem a röhögés miatt, ami ugyebár nem megy teli szájjal. Zayn is hangos nevetésben tört ki.
-Ne haragudj, hogy gusztustalankodok, de nem bírtam. –mondtam még mindig röhögve. -Feltakarítom!
-Szopj a kurva anyádat? Jól hallottam? –nevetett kikerekedett szemekkel.
*Ezaz husi most olyan szexin lötyögnek a pocidon a hurkák! Tolj, tolj!*
*Nem lötyögnek annyira mint azok a lógós tőgyeid te szopkodó! *
-Zayn, nem megyünk fel inkább a hálóba enni? Én itt tuti nem bírom megenni a kaját nyugodtan, mert mind úgy végezné mint ez a bor itt! –nevettem, miközben egy papírtörlővel törölgettem fel a sárgás folyadékot az asztalról.
-Szerintem is jobb lenne. –nevetett, majd megfogta a tányérunkat. –Vagy várj csak, van egy jobb ötletem! Menjünk ki a teraszra, mit szólsz? Szép idő van!
-Jó ötlet, menjünk! Szabad levegőn még jobban is esik a kaja. –mosolyogtam, majd kiültünk a teraszra.
-Reggel írt Harry.
-Harry? Mit?
-Hogy Caroline-nal van, hogy tudja, hogy veled vagyok és, hogy szünetet szeretne.  
-Engem meg Niall hívott és sík ideg volt. Azt hittem, hogy letépi a fejem.
-Ideges volt? Mert??
-Hát… hagyjuk szerintem.
-De ez fura… nem az a dühöngő típus.
-Hát nem, de most mégis…
-Nem mondod el??
-Inkább nem…
-Ahogy gondolod. –mosolyodtam el, majd folytattam az evést.



*Zayn és Niall telefonon, délelőtt…

-Szia Niall, mi újság?
-Hol vagy?
-Hát… itt.
-Hol itt, ne humorizálj velem, mert nem vicces! –emelte fel a hangját.
-Bradfordban vagyok anyunál. Most örülsz?
-Nem, nem örülök! Abia is veled van?
-Abia? *basszus, most mit mondjak neki…*
-Igen, Abia, süket vagy?
-Mi bajod van Niall?
-Az, hogy kérdeztem valamit te pedig nem válaszoltál! Veled van?
-Nincs velem jelenleg! De miért érdekel?
-Semmi közöd hozzá! –csapta rám a telefont.
Na ennek meg mi baja van… *



-Köszi az ebédet, finom volt. –mosolyogtam Zaynre, aki látszólag nagyon elgondolkodott valamit, mintha meg se hallotta volna. Felálltam, miközben ő a tájat nézte, és beleültem az ölébe féloldalasan.
-Mi a baj, Zayn? Olyan hallgatag lettél.
-Mi..?? –nézett fel rám.
-Nagyon csendes vagy, valami baj van?
-Nem, csak elgondolkodtam valamin…
-Micsodán?
-Hogy miért volt ma olyan agresszív Niall… téged keresett rajtam, de azt kamuztam neki, hogy Bradfordban vagyok anyunál és te nem vagy velem.
-Engem keresett?? Talán csak Harry miatt, nem?
-Hát én nem tudom…
-Ne aggódj ezen. Inkább élvezd, hogy távol vagy tőlük. –mosolyodtam el és adtam egy csókot a szájára. Ő közben felállt, velem az ölében és bevitt volna az erkély ajtón.
-Úúúúúúú… -bevertem a fejem az ajtóba.
-Jajj, ne haragudj, kicsim. –nyomott sok puszit az arcomra.
-Tényleg nem figyelsz … mi a baj? –öleltem át a nyakát a másik kezemmel is.
-Tényleg nem fontos, ne törődj vele. –mosolyodott el.
-Csak segíteni szerettem volna, de jól van.
-Imádlak, tudod! –mosolyodott el, miközben lefektetett az ágyra és adott egy puszit a számra.
-Én is téged. –simogattam meg a haját. Nem érdekelte, ami nagyon meglepett. Belemarkoltam a fekete sűrűségbe és az ujjaimat jártattam rajta. Mennyire szeretem ezt csinálni neki…



Zayn szemszöge:

Hogy is mondhatnám el neki, hogy arra gyanakszom, hogy Niall féltékeny? Hogy szerintem érez valamit iránta? Harryvel is furán viselkedett az utóbbi időben, mikor Abival volt, és most, hogy sejti, hogy velem van, engem is lekezel. Szerintem érezhet valamit Abi iránt. De ezt csak ő mondhatja el neki, ez csak őt illeti meg, nekem semmi jogom hozzá, hogy az ő titkát kiteregessem.
Folyamatosan puszilgattam őt, de még mindig Niall járt az eszemben, ami nem tudom, hogy hogy sikerült, mikor egy ilyen gyönyörű lány fekszik alattam és puszilgathatom. Belemarkolt a hajamba. Miért nem zavar, hogy ezt csinálja? Fél óráig szenvedtem vele, hogy jó legyen, most mégsem bánom, hogy birizgálja, sőt… talán még élvezem is. Nem tudom mi van benne, ami ennyire elvarázsol…