11. A Bűn

Megjöttem az új résszel! Nagyon nagyon örülök, hogy egyre nagyobb a nézettsége a blogomnak! Remélem, hogy szép számmal lesznek még visszatérő olvasóim, és, hogy sokaknak tetszik az irományom. Ebben a részben egy kicsit felfűtöm a dolgokat, próbáltam valamilyen érdekes csavart vinni a dolgokba, hát majd meglátjuk mennyire sikerült. Jó olvasást ! :)

Megcsókoltam őt. Vagyis először csak egy puszit adtam  a szájára, de éreztem, hogy ennek a dolognak nem szabad itt véget érnie. Remegtem, de már nem idegességemben, hanem izgalmamban. Olyan különleges borzongás fogott el, mikor azokba a gyönyörű szemeibe meredtem. Értetlenül nézett rám, hogy miért pusziltam szájon, de valahogy mégis szenvedély tükröződött a pillantásaiból. Hozzásimultam. Két tenyere közé fogta az arcomat. Ahogy éreztem a meleg érintését a bőrömön lenéztem a kezére, ami körülbelül betakarta az arcomat… vagy a fejem túl kicsi, vagy neki nagyok a kezei, de inkább az utóbbira tippelnék. Egy pillanatra lehunytam a szemem és szakadozottan sóhajtottam egy nagyot. Miért akartam úgy megcsókolni, ha Harryt szeretem? Valamiért olyan furcsa varázsa van ennek a fiúnak, aminek nem bírok ellenállni. Meg hát végül is Harryvel nincs köztünk semmi. Felnéztem a szemeibe, de nem mertem őt megcsókolni. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért nem. Elég bevállalós típus vagyok és szerettem is volna a dolgot, mégsem mertem. Csak pörgött és pörgött az agyam, amit ajkainak puha érintése zavart meg. Őrült tempóban kezdett el verni a szívem, de visszacsókoltam neki. Hogy a fenébe ne tettem volna…
Egy pár másodperc telt el míg a puszi után megcsókolt, mégis egy örökké valóságnak tűnt ez a röpke idő. Egyik kezemet az övére tettem, ami még mindig az arcomon pihent, másikkal végigsimítottam az arcán, majd a nyaka köré fontam. Egyik kezét lecsúsztatta a derekamra és finoman de határozottan magához szorított. Teljesen belefeledkeztem ebbe a csókba. Olyan szenvedélyes volt, de mégis gyengéd. Meg kell, hogy mondjam, nagyon jó volt.
Egy pillanatra feleszméltem és eszembe jutott Sophie, Harry és a csaj, akivel Zayn jár… igaz, hogy még a nevét sem tudom, de mégse smárolhatok a pasijával, mert valószínűleg nekem sem tetszene a dolog. Sophieról nem is beszélve… tudom, hogy mennyire odáig van ezért a fiúért, és valahogy kezdem megérteni, hogy miért. Tudtam, hogy ezer és ezer oka van annak, hogy ezt itt nem folytathatjuk, de azt vettem észre, hogy minél inkább tiltakoztam agyban ez ellen a csók ellen, annál hevesebbé váltam. Nem bírtam elszakadni tőle. A végére Zayn felkapott és felültetett a konyha asztalra, ami nyikorogva adta a tudtunkra, hogy vissza kellene venni a tempóból.
-Zayn… -suttogtam a nevét miközben homlokomat az övéhez érintettem és két tenyerem közé fogtam az arcát. Ő nem válaszolt semmit, csak adott egy puszit a számra.
-Hülyeséget csinálunk… kurva nagy hülyeséget… ezt nem szabad… -mondta, miközben a számat puszilgatta, emiatt nevetnem kellett. Tudja, hogy hülyeség, mégis csinálja? Bolond!
-Én is tudom… -fontam át a karjaimat a nyaka körül és újra megcsókoltam. Befészkelődött a két lábam közé és a csípőmnél fogva hirtelen magához húzott. Automatikusan összekulcsoltam a feneke körül a lábaimat, mire a lábaim között éreztem a dudort a nadrágján. Eszméletlen módon zavarba jöttem, szerintem fülig el is vörösödhettem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a dolgot, de belemosolyogtam a csókunkba. Akartam őt, ami nem túl jó, mert teljesen olyan érzéseim lettek ettől, mintha megcsalnám Harryt. Pedig tudom, hogy olyasvalakit nem csalhatok meg, akivel semmi közünk nincsen egymáshoz. Kezeimet feljebb vezettem és belemarkoltam abba a rengeteg fekete hajába. Ő a csípőmbe markolt bele finoman és még közelebb húzott magához, ami szinte már lehetetlen volt. Egész testemet magához szorította, ami… finoman szólva is felizgatott. Tuti, hogy megerőszakolom még ma…

Ekkor megszólalt a csengő, én pedig lassan elengedtem az ajkait.
-Picsába… -suttogta, mire felnevettem. Hátrébb lépett pár lépéssel, én pedig leugrottam az asztalról és kinyitottam az ajtót. A lakatos volt az. El sem tudja képzelni, hogy ebben a pillanatban mennyire hálás voltam neki azért, hogy ilyen hamar idejött. Több okból kifolyólag is, miszerint; 1: minél előbb kicseréli a zárat, így nagyobb biztonságban érezhetem magam Jeremy miatt, 2: ha nem toppan be, valószínűleg perceken belül rámásztam volna Zaynre, és az nagy hiba lett volna.
Miközben bemutatkozott, elmagyarázott mindent és nekilátott a munkának kiszellőztettem a fejem és kezdett mardosni a lelki ismeret furdalás az előbbiek miatt. A Sophie-ügy miatt nagyon nagyon bántott. Igazából egy részről nem tudom, hogy miért, mert szerintem Zaynnek nem keltette fel az érdeklődését a vörös hajú lány, mert ha igen, valószínűleg már lépett volna… nem hiszem, hogy nagyon érdekli a barátnője, ha velem is hajlandó volt hosszú percekig smárolni… akkor valószínűleg ha Sophie érdekelné vele is megtette volna. Másrészről mégis nagyon zavart a dolog, mert kezdtem egész jóban lenni vele, és tudom, hogy mennyire bele van zúgva a kis hercegbe.

-Min gondolkozol ennyire? –szakította félbe az agyalásomat Zayn.
-Hát… ezen az egészen.
-Hiba volt. Én is tudom.
-Nagy hiba. –észrevettem, hogy a lakatos fél szemmel felnézett ránk, miközben a földön heverő szerszámai közt matatott.
-Felejtsük el ezt az egészet. Sokat ártunk ezzel másoknak. És kérlek ne haragudj rám, nem bírtam megállni a dolgot.
-Te se haragudj, én kezdtem az egészet.
-Remélem nem akarod elmondani Harrynek. Abból oltári nagy botrány lenne. –a lakatos mosolygott a bajsza alatt, ami Zaynt nagyon zavarta, mert rápirított.
-Elnézést uram, magát nem hallgatózni hívtam ide!
-Bocsánat, de hát nem vagyok süket!
-Akkor csináljon úgy, mintha az lenne!
-Ne morogj már vele, igaza van, nem süket! Nem előtte kell megbeszélnünk a dolgainkat ha nem akarjuk, hogy hallja!
-Bocsánat. Egy kicsit ideges lettem.
-Ne félj drága, felőlem köztünk marad az ügy, jó? –simogattam meg az arcát, mire láttam, hogy kicsit megnyugodott.
-Rendben. –mosolyodott el. Végre. Olyan édes mikor mosolyog.
-El is készültem! –lépett oda a bácsika. –Ez itt a felsőnek a kulcsa, a kisebbik pedig az alsó záré.
-Nagyon szépen köszönjük és ne haragudjon, hogy úgy beszóltam az előbb.
-Semmi probléma, fiatalúr, igaza volt!  -Zayn adott egy kis pluszt a hapsinak, aki örült mint majom a farkának, majd elment.
-Szóval…
-Szóval? –mosolyogtam rá Zaynre.
-Te és Harry… izé… érted…
-Szeretők vagyunk. Vagy valami olyasmi. –rántottam meg a vállam közömbösen.
-És ezt csak így mondod? –kerekedtek ki a szemei.
-Miért, hogy mondjam? Most tudtam meg, hogy…  semmi, nem érdekes.
-Mit tudtál meg?
-Nem mondom el.
-Te soha semmit nem mondasz el nekem, teljesen hülyének érzem már magam! először Sophie, most Harry… elhiszem, hogy még nem ismersz és nem vagyok a bizalmasod, de kicsivel jobban is megbízhatnál bennem.
-Nem azért nem mondom el, mert nem bízom meg benned. Láttam, hogy mennyire megbízható vagy, Zayn. Csak nem az én titkom, és nem akarok kavarni. Ha rám bíznak egy titkot, nyilván nem fogok visszaélni a bizalmukkal.
-Végül is megértem. Bocsi. –mosolyodott el.

Csengettek.
-Ma mindenki engem akar? –nevettem el magam.
-Hát látod.
Kinyitottam az ajtót és szívem egyetlen földi értelme állt előttem. Nem vágott túl kedves arcot, ami kicsit megrémített. Jaj csak remélni tudom, hogy nem változott át megint azzá a közömbös szörnnyé.
-Szia Harry, hát te? –csodálkoztam rá arra, hogy eljött.
-Szia. Bemehetek? Szeretnék beszélni veled. –mondta olyan közömbösen, ahogy megszoktam tőle. Jaj de jó…
-Persze gyere csak. –maradtam vele kedves, bár nagyon zavart, hogy megint ilyen hülye és nem tudom az okát. Bejött és szembetalálta magát a kanapén ücsörgő Zaynnel.
-Szóval igaz.
-Szia Harry, valami baj van? –állt fel aggodalmas képpel Zayn.
-Igen, neked lesz mindjárt bajod. –indult el felé Harry.
-Most meg mi folyik itt? Harry állj már meg egy kicsit! –léptem oda elé, de olyan hirtelen termettem előtte, hogy nem bírt megállni és fellökött. Szabályosan visszapattantam a mellkasáról. Nem nagyon foglalkozott a dologgal, azzal viszon inkább, hogy az előle menekülő Zaynt utolérje. Köszi szépen, Harry. Felkiabáltam, megjátszva hogy fáj, de fejet nem vágtam hozzá, szóvl tudni lehetett, hogy csak azért csináltam, hogy Harry felfigyeljen rám, de nem érdekelte, hogy miatta a földön hempergek. Zaynt viszont igen, aranyosan odajött és felsegített.
-Jól vagy?
-Persze, csak átment rajtam egy ÚTHENGER! –néztem Harryre, akinek tűz lobogott a szemeiben. Odajött és úgy fellökte Zaynt, hogy átesett a dohányzóaszalon.
-Harry te hülye vagy? –siettem oda Zaynhez, aki szerencsére sérülés nélkül megúszta a dolgot, és még csak meg sem ütötte magát.
-Igen, teljesen, de te tehetsz erről is!
-Mi az, hogy én tehetek róla? Meg milyen „is”? Miért még miről?
-Nem is tudom. Útközben találkoztam valami Jeremyvel, vagy kivel, aki azt állította, hogy a pasid. És hogy a szeretőddel vagy idebent.
-A szeretőjével? –nevetett fel Zayn, miközben végre felállt a földről. –De ha a szeretője lennék, akkor is mi van? –gúnyolódott Zayn.
-Ne idegesíts már, mert kihozod belőlem az állatot!
-Hahaha, azt hiszed félek egy szamártól? –majdnem elnevettem magam. De tudtam, hogy inkább vissza kéne tartanom, ha nem akarom, hogy megsértődjön rám a kis fürtös. Úgy szeretem, annyira édes mikor ilyen tűzokádó szemekkel néz rám. Halál féltékeny és… ez nagyon tetszett.
-Jólvan, Zayn… jólvan. –vett egy nagy levegőt.
-Inkább elmegyek még a végén elszabadul a pokol. Ja, egyébként lesmároltam. –húzta széles mosolyra a száját. Köszi Zayn. Harry adott neki egy öklöst. Odaszaladtam Zaynhez.
-Látod milyen hülye vagy? –gyűltek könnyek a szemembe miközben Zaynt néztem. Tuti be fog lilulni.
-Te meg egy ribanc! –mondta Harry a hátam mögül, mire odafordultam és egy hatalmas pofont lekevertem neki.
-Zayn, most menj el. –mondtam neki, miközben Harry szemeibe néztem mélyen.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
-Menj el! Kérlek!
-Jól van, de remélem nem csináltok hülyeséget.
-Nem fogunk.
-Majd beszélünk… akkor sziasztok.
-Szia.
-Gyűlöllek. –mondta fortyogó dühtől felfűtve Harry.
-Nem jobban mint én téged.
-Ne vegyél rá mérget. –szorított magához.
-Gyűlöllek. –mondtam elfúló hangon, miközben a legszerelmesebb nézésemmel néztem fel a gyönyörű zöld szemeibe, amiből már a gyengédség sugárzott és nem a harag.
-Tudom… azért szerettem beléd. –hajolt még közelebb és szenvedélyesen megcsókolt. Viszonoztam a csókját, de azt hittem, hogy valamit rosszul hallok… Mit mondott? Belém szeretett? Nem, szerintem nagyon benéztem valamit… vagy csak hihetetlenül szerencsés vagyok. Egy másodpercre sem váltunk el egymástól, mintha az életünk múlott volna rajta, hogy csókolhassuk egymást. Harry gyengéden megfogott és felemelt, mint a menyasszonyokat. Édes…
-Emeleten ..jobbra az első... az én szobám. –suttogtam két csók között.
-Értettem. –mosolyodott el. Az a mosoly… imádom. Elindult velem a lépcső felé, de majdnem felborult velem, ahogy fel akart lépni az első lépcsőfokra.
-Úr isten Harry, inkább tegyél le. –ekkor komolyan rám nézett.
-Ne rontsd már el a pillanatot! –adott egy puszit a számra.
-A pillanatot az fogja elrontani ha legurulunk a lépcsőn! –nevettem fel.
-Jaj dehogy gurulunk le. –indult el velem és gond nélkül felvitt a lépcsőn.
-Ugye megmondtam. –tett le az ágyra a szobámban és megcsókolt. Lekaptam róla a pólóját. Ekkor csengettek.
-Nem hiszem el… ma egész nap ez lesz?