-Hát te máris itt vagy? –öleltem magamhoz az ajtó túloldalán álló Letit.
-Jajj ne kérdezd… már nem bírok magammal. Gondoltam átjövök és megnézem, hogy mit akarsz magadra aggatni.
-Jaj, persze. Nehogy valami kinyúlt maciba menjek el a szerelmeid bulijára, mi?
-Nem erre akartam kilyukadni te tökfej! –boxolt vállba.
-Na jól van, gyere. Egyébként nagyon csinos vagy!
-Köszönöm, igyekeztem!
-Tudom, megint rá akarsz menni Louisra mi?
-Nem. Szó sincs róla. A múltkor sem véletlen döntöttünk a szakítás mellett. Pedig akkor még nem is voltak ennyire sikeresek.
-Jó, persze, én megértem. Lehet, hogy nekem sem menne egy ilyen kapcsolat. Állandó turnék, követnek a rajongók az utcán, féltékenyek mert „elloptad a pasijukat” és az állandó lesifotósok… érthető, ezt nem mindenki bírja! Na... ezek közül kellene válogatnom. -tettem le 3 ruhát az ágyamra. Letinek elakadt a szava.
-Hűű... te aztán jól kiteszel magadért! Nem gondoltam volna, hogy ilyesmiben akarsz eljönni!
-Hát azért adjuk már meg a módját, ha fiúkkal találkozunk.
-Nocsak... érdekel Zayn? -húzogatta a szemöldökét.
-Ugyan dehogy! Neki ott van az a Perrieke. Jóval csinosabb nálam.
-Te hülye vagy. Úgy néz ki mint egy kihipózott szakadt hippi.
-Jézusom, te nagyon bolond vagy! -nevettem fel hangosan.
-Amúgy szerintem ezt kellene felvenned! -mutatott az egyik ruhára. -Bújj bele gyorsan, meglátjuk, hogy hogy festesz benne!
-Igenis, főnök asszony!
Gyorsan bementem a fürdőszobába, mert úgy döntöttem, hogy nem veszek fel ez alá a ruha alá melltartót, ugyanis szivacsos volt és pántnélküli. Gyorsan magamra kaptam, megfésülködtem és előszedtem a sminkes dobozkámat. Bekapcsoltam közben a hajvasalómat, majd kimentem.
-Hát jó, akkor maradok ebben! –bementem a fürdőbe és elkezdtem a sminkemet megcsinálni, közben Leti a hajamat hullámosította be. Körülbelül fél óra alatt elkészült vele, és én is a sminkeléssel. Füstös feketére festettem a szemem és pici pirosítót tettem fel.
-Gyönyörű lettél, Abi! Sokkal sokkal szebb vagy nálam!
-Ne butáskodj már te is gyönyörű vagy! Na induljunk, mert soha az életben nem jutunk be!
-Te csak azt hiszed! Ha utolsóként érünk be, akkor is az első sorban fogunk tombolni!
-Nocsak, és ezt hogy fogod elintézni anélkül, hogy ne verjenek meg minket a kiéhezett Directioner-ek?
-Roppant egyszerű magyarázata van a dolognak, protekciónk van!
-Hogyhogy? –lepődtem meg őszintén.
-Emlékszel még Louis húgára?
-Stacy? Persze, hogy emlékszem rá, rettenetesen hiányzik, olyan jól elvoltunk tavaly nyáron amíg itt voltak…
-Nos, ő is ott lesz a koncerten, az első sorban, úgyhogy örülhetsz, mert újra találkozhatsz vele!
-Jaj, ennek igazán örülök!
-És a legjobb rész most jön, képzeld, odakísérnek minket hozzá! Hát nem fantasztikus?
-Micsoda? –kerekedtek ki a szemeim. –Ez most komoly?
-Ahogy mondom! Egy testőr bácsit kapunk magunk mellé!
-Hát ez… király. –hebegtem habogtam össze-vissza meglepődöttségemben.
-Na, de azért most induljunk el! –ekkor becsengettek hozzánk.
-Ez meg ki lehet?
-Fogalmam sincs, de menjünk, gyorsan lerázom!
Lefutottunk a lépcsőn, odalent belebújtunk a cipőinkbe, majd kinyitottuk az ajtót. Egy öltönyös férfi állt a küszöbön.
-Jó estét, miben segíthetek?
-Önök Abia Lane és Leticia Parker?
-Igen, mi vagyunk!
-Patrick Stewart, szolgálatukra! Azért jöttem, hogy személyesen én vigyem el önöket a koncertre. Stacy Tomlinson kisasszony kért meg rá. –Letivel hatalmas vigyorral az arcunkon összenéztünk, majd sietve beszálltunk a Bentley-be. Egyre jobban tetszik nekem ez a One Direction koncert. Nem elég, hogy protekciós helyünk van, de egy ilyen csodaszép autóval visz oda egy saját sofőr. Nem találtam szavakat az izgatottságomra.
Körülbelül fél óra alatt odaértünk, mert igazából nem volt messze a stadion, ahol a koncert lesz, csak nagyon nagy volt a forgalom. Rengetegen sorakoztak idekint, már a látványuktól tömeg iszonyom volt. Azonban Patrick nem állt meg itt a bejáratnál, hanem megkerültük a stadiont és ott parkolt le.
-A hátsó bejáraton kíséri be önöket Robert, hölgyeim. -mosolygott Patrick, mi pedig megköszöntük, hogy idehozott bennünket és kiszálltunk a kocsiból.
-Jó estét, kishölgyek, a nevem Robert. Kérem jöjjenek utánam! -lépett elénk egy körülbelül 2 méter magas kopasz izomtömeg. Kedvesnek éppen nem mondható arccal rendelkezett, ennek ellenére nagyon jófej volt. Amíg a sok sikítozó libát be nem engedték beszélgettünk vele és jól megnevettetett minket. Kifaggatott arról, hogy mi ugye nem vagyunk olyan hisztirohamban kitörő kis picsák, mint azok odakint. De megnyugtattuk, hogy minket nem kell majd leszaggatni egyikőjükről sem, mert nem halunk meg, ha meglátjuk őket, valamint azt is közöltük vele, hogy Leti Louis Tomlinson exe, illetve hogy Louis húga nagyon jó barátnőnk.
-Na vigyázzatok lányok, jönnek! -nyitották ki az ajtót és beszabadultak a sikoltozó kiscsajok. Nem hiszem el, komolyan, ezek a fiúk hősök... hogy bírják kibírni meg elviselni ezeket a megszállottakat. Jó, legyenek oda értük, de minek kell elájulni, sikítozni, nekik rontani, gusztustalan dolgokat hozzájuk dobálni, mocskos szavakkal felhívni magukra a figyelmüket. Szerintem ez már nem aranyos, hogy ennyire szeretik őket, hanem szánalmas. És ha nem kerülhetnek a közelükbe hisztériáznak. Sosem értettem őket, komolyan. Én sohasem voltam ilyen, pedig nekem is vannak hatalmas kedvenceim, és voltam is egyik-másik koncertjén. De valószínűleg ez már a ,,korral jár.'' Végülis nem 14 éves vagyok már, hanem 20.
Egy fél órán belül elkezdődött a koncert. Nem nagyon ismertem a számaikat, volt egy-kettő amit igen, ezeknek a szövegét is énekeltem, Pl. More than this vagy a WMYB. Aztán mikor Louis észrevette végre a húgát a tömegben hangosan üdvözölte őt, és minket is bemutatott. Már nem név szerint, hanem azt mondta, ,,Itt van a húgom is a gyönyörű barátnőivel!'' Egy picit zavarba is jöttem, mert mind az 5 srác ránk szegezte a pillantásait, és azért valljuk be, életemben először mondhattam el magamról, hogy Zayn Malik figyel. Lehet, hogy teljesen beképzeltem magamnak dolgokat, de a koncert alatt, míg Leti és Stacy jól kitombolgatták mgukat én nem tudtam felszabadulni, mert olyan érzésem volt, mintha az a Harry gyerek egyfolytában engem nézne. Feszélyezve éreztem magam, mert egyszer mikor találkozott a tekintetünk belemosolygott az éneklésbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése