2012. október 22., hétfő

65. Santorini I. rész.

Sziasztok csirkék!! Meghoztam az utolsó rész első felét :/ Olyan gyorsan megy az idő, szinte most kezdtem bele a történetbe.. na mindegy, ez kicsit rövidebbre sikerült, a következő részt viszont érzem, hogy nagyon fogjátok szeretni! :) Kis perverzek, ugyanis az +18-as lesz a javából és szerintem olyan durva részt még életemben nem írtam :| Viszont tömény nyál lesz az egész:) :D Na m1, valószínűleg holnap felteszem, bár nem ígérek semmit :) Na jó olvasást 1/2 Final part-hoz:) 




-Abi, beszélhetnénk?-jött oda hozzám Harry.
-Persze, csak ne itt! –fogtam meg a kezét és kihúztam az ajtó elé Őt.
-Mit szerettél volna mondani? –mosolyogtam rá kedvesen, mire ő két tenyere közé fogta arcom és hirtelen megcsókolt. Nem tétováztam, nyelvemmel bebocsátást kértem, amit ő meg is adott. Egy hatalmasat sóhajtottam, és éreztem, hogy belemosolyog a csókunkba.
-Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek! –érintettem homlokom az övéhez és csukott szemmel a nyaka köré fontam a karjaimat.
-Én is hercegnőm! Nagyon. –puszilta meg a számat újra, amit megint csókká formáltunk.
-Harry! –nevettem fel miközben kimondtam a nevét.
-Hm? –mosolyodott el. –Mi az?
Egy hosszú puszit nyomtam a szájára.
-Hmmmm… sosem akarom, hogy… ez véget érjen!
-És Zaynnel mi lesz?
-Azt még nem tudom!
-Egyébként… van egy meglepetésem a közelgő szülinapodra! Igazából Zaynnel szerveztük meg..
-Milyen meglepetés?
-Hát kénytelen vagyok elmondani, nehogy valami programot szervezz addigra. –mosolygott.
-Mégpedig mi lenne az?
-Elmegyünk Görögországba egy pár napra.
-Tessék? –kerekedtek ki a szemeim.
-Santorini… kék és fehér…
-Wííííííííííí! –ugrottam a nyakába és puszikkal halmoztam el. –Nagyon köszönöm!
-Zayn ezzel kapcsolatban mondani akart valamit aminek nem fogsz örülni.
-Mit?
-Fogalmam sincs igazából. Vele kellene ezt megbeszélned.
-Meg fogom kérdezni.
-Menjünk be mert ez gyanús!
-Egyetértek. –mosolyodtam el, majd megfordultam, hogy bemenjek. Megálltam.
-Na? –kérdezte. Visszafordulva még utoljára megcsókoltam, mire neki fülig szaladt a szája.

-Ezt nem hiszem el!
-Mi a baj? –kérdeztem, mikor beértünk.
-Ez a Rodrigo egy homoszexuális perverz állat! Felugrott az asztalra és levetkőzött!
-Aztán ott ugrált, és a farka meg olyan volt mint a propeller!
-De a legdurvább az, hogy majdnem lesmárolta Zaynt, és most spanyolul kiabál!
-Egyikünk se érti! –ekkor Rodrigo megint elkezdett kiabálni.
-Azt mondja kapjátok be a helikopteres faszát. –nevetett fel Harry.
-Fúj! Mocskos buzi! –futott előle Zayn, mire a spanyol kisasszony becsúszott alá teljesen meztelenül. Szerencsétlen Zayn rá is esett.
-Neee! Majdnem hozzá értem! Majdnem hozzá értem! –sikongatott és felszaladt az emeletre.
-Na jól van, azt hiszem vége a gyereknapnak. –ragadta meg a meztelen csődörünk karját Harry, és kitessékelte őt a ház elé. Aztán utána hajította a ruháit.
-Szerelmem, te meg mikor lettél ilyen talpra esett? –kérdezte Louis.
-Nem tudom, most valahogy felbátorodtam. –mosolygott.



Eljött ez a nap is… ma megyünk Görögországba. Rettenetesen rosszul esik, hogy csak Zayn lesz az, aki nem jön el velem… megértem, hogy dolga van, hogy haza kell mennie… azt is megértem, hogy haragszik… mindent megértek… de miért van az, hogy a szerelmem nem jön el mindezek ellenére? Pont ő, aki ezt az egészet szervezte… Ott lesz Danielle, annak ellenére, hogy szakított Liammel, csak mert az én barátnőm. Ott lesz Eleanor, aki miattam mondta le az egyik fontos programját. Ott lesz Louis, Niall, Liam és Harry… csak ő nem lesz ott, pedig annyira szeretném…

-Mindenki mindent elrakott? –kérdezte Daddy, miközben a csomagtartó mellett ácsorgott, ami színültig volt téve a rakományunkkal.
-Azt meghiszem. Még halott német katonát is találnánk odabent!
-Nem férnek be a cuccaim! –nyávogott Niall.
-Azért, mert kaját is raktál be! –mondta nemes egyszerűséggel Harry.
-Nem, hanem azért, mert Abia kisasszony minden szart elcsomagolt, és persze mindent külön kis tasiba!
-Ez nem igaz!
-Dehogynem, még Harry babát is betettél, az biztos!
-Miért pont Harry babát? –ráncolta össze a homlokát Louis, majd ránk nézett, mire én gyorsan elengedtem Harry kezét.
-Te büdös kis kurva, te! –adott egy pofont Harrynek, mire ő felnevetett. Lou hisztis kislányt játszva beült az autó anyósülésére.
-Na jó, üljetek be és induljunk, mert lekéssük a gépet!
-Eszméletlen a feneked ebben a naciban. –suttogta mély, rekedtes hangon a fülembe Harry.
-Fejezd be, vagy meg kell, hogy erőszakoljalak, és az nem lenne jó az idő szempontjából. –néztem rá csábosan, majd beszálltunk a kisbuszba.

Fél óra alatt odaértünk a reptérre, és egy óra múlva megkezdtük az utunkat a repülővel Santorini felé…


-Legesleggyönyörűbb… virágszála… ennek a Föld nevű… bolygónak! –puszilgatta a számat valaki (ki lehetett az nem is tudom?..!)
-Hmm…
-Ébresztő szépségem! –nyomott még egy puszit a számra.
-Ha ilyen módon keltegetsz, soha többé nem nyitom ki a szemeimet!
-Butuska, ezt anélkül is bármikor megkaphatod!
-Na azért. –mosolyogtam, majd megdörgöltem a szemeimet finoman, hogy nehogy elkenjem a minimális sminkem.

Landolt a gép, mi pedig kitipegtünk a csomagjainkért.
-Itt valami… valami félreértés lesz. Ez az enyém elvileg! –nézte a hatalmas pink bőröndöt Harry, de a fiúk nem bírták visszafojtani a röhögést. Kibuggyant belőlük.
-Ti voltatok, buzeránsok?
-Mi? Dehogy! –fogta a hasát a röhögéstől Liam.
-Képesek voltatok átcsomagoltatni a cuccaimat?
-Hát ezt nem hiszem el! –sírtam fel a röhögéstől én is. Nem bírtam visszafojtani.
-Hogy ti mekkora buzik vagytok! Most hogy menjek végig a reptéren ezekkel? –mutatott a bőröndökre. Alig kaptam levegőt. –Azt fogják hinni, hogy buzi vagyok! Abia ne nevess, vagy szárazon seggbe… -befogtam a száját.
-Ne haragudj szívem! Várjál kitalálok valamit. Segítek, jó? Te hozd az enyémeket, én viszem ezeket, jó?
-Jó. –mosolyodott el. –Köszönöm. Ti meg kapjátok be! Kurvára nem volt vicces… -morgott.
-Nem értem mi baja. –csóválta meg a fejét Lou. Niall még mindig fulladozott, Liam viszont elkomolyodott.

Leértünk a házhoz, amit a tengerparton vettünk ki. Lepakoltunk, majd megettük a kajánkat, amiket útközben vettünk egy étteremben. A fiúk kitalálták, hogy igyunk.
Eszetlen ivásokba kezdtünk, jobbanmondva csak ők, én egy kicsit el voltam szontyolodva. Kártyázgattak és hülyülgettek.
-Bocsi kimegyek a levegőre. –Harry sasolt, de nem követett.
A családomra gondoltam… legfőképpen apura. Miért nem lehet velem egyik születésnapomon sem? Miért? Annyira igazságtalan az élet.
Kisétáltam egészen a stégig és leültem a homokba előtte.
-Valami baj van? –csendült fel egy ismerős hang a hátam mögül, majd a hátamhoz simult.
-Kérlek Harry… csak ölelj át!
-Akarsz beszélni róla?
-Mindent elmesélek, csak most ölelj át! –teljesítette a kérésemet és megpuszilta az arcomat. Némán ültünk így hosszú percekig, majd hátra fordítottam a fejem és megcsókoltam gyengéden. Viszonozta. Felállt és felsegített a földről. Megfogta a kezem és a nagy sziklák mögé behúzott. Megcsókolt, és mindketten letérdeltünk a homokba. Benyúltam a pólója alá és mellkasára vezettem a kezemet…

4 megjegyzés:

  1. what the hell??:oooo
    neeeeee neeeeeeee neeeeee neeeeeee neeeeeeee NEM akarom Harryt!!!!!!!!!!!!!!! Zaynnel sokkal jobban összeillenek!!!!!!!!!! neeeeeee ohhh nooooooooooooooooooooooooooo
    amúgy meg Abi még mindig szerelmes Zaynbe???

    VálaszTörlés
  2. bocsika de ezt Harrys végkimenetelűnek szántam :( :/ de azért remélem így is "jó lesz" :)
    persze :) azért kenődött el, amiért nem ment velük

    VálaszTörlés
  3. én végig Harrynek szurkoltam ;)) kár h vége van szerettem ezt a történetet :( :')) <3

    VálaszTörlés
  4. én végig Harrynek szurkoltam ;)) kár h vége van szerettem ezt a történetet :( :')) <3

    VálaszTörlés