62. A könnyes búcsú

Sziasztok! Bocsi, hogy csak ilyen időközönként fogok mostantól részt hozni, de csak így érek rá. Szóval mostantól kb 7végénként számítsatok új részre! Jó olvasást:) 

kis cukii♥

-Szóval Perrie kettesben megyünk. Én azzal a nővel már többé az utcára sem teszem ki a lábam!
-De tényleg nem értem mi baja van?! Egy embernek nem lehet több barátja? Meg különben sem ismer engem. Miért gyűlöl?
-Fogalmam sincs. Teljesen idióta! Az agyára ment a féltékenység. Játsszon csak, úgy is ő fogja a rövidebbet húzni. Sophie gecivel együtt.
-Juj. –nevetett fel Perrie.
-Bocsánat de gyűlölöm őt teljes szívemből!
-Meg tudom érteni. Nekem se lenne a szívem csücske. Egyébként…
-Igen? –töröltem le a könnycseppeket az arcomról.
-Még mindig nem mondtad el Zaynnek?
-Mit?
-Hát … a vetélést.
-Nem. És eszem ágában sincs elmondani neki.
-De miért nem?
-Nem tudom. Félek. Nem akarom, hogy szomorú legyen. És azt se, hogy csalódjon bennem.
-Így fog benned csalódni, amiért egy ilyen fontos dolgot elhallgatsz előle!
-Perrie. Nem és kész! Téma lezárva. Nem fog csalódni bennem, mert sohasem fogja megtudni ezt. Ennyi.
-Jó, én nem akarok beleszólni, mert a te dolgod. Én csak annyit mondtam, hogy szerintem joga van tudni, ha már egyszer ő a pasid… érted…
-Igen értem, de ebből nem engedek. Nem tudhatja meg és kész.
-Jó. Nem értek veled egyet, de a te döntésed. –mosolyodott el. –Egyébként tudod már mit hozol magaddal? –mosolygott a szőkeség.
-Hát terveim már vannak. –álltam fel és a szekrényemhez mentem.


Harry szemszöge:

-Rohadt alkoholista állatok! –sikított Zayn, mikor Liam köldökébe (?) öntöttek tequilát és Lou kiszürcsölte onnan.
-Fúúúúj! –sikítoztam én is. Már nem voltunk urai önmagunknak.
-Niall? –nézett körbe csillogó szemekkel, vigyorogva Zayn.
-Nem tom… -néztem körül én is.
-Ez nagyon finom. Abba ne hagyd! –nyögte valaki a fotelból, ami háttal volt nekünk. csak a feje búbját láttuk, valamint oldalra kilógott egy magassarkú cipő.
-Niall neeeee! –sikítozott Zayn de a szöszi csak tovább hörgött.
-Ezt nem hiszem el! –nevetett Lou is.
-Mit, elnyelte Liam köldöke a piát?
-Azt az anyámat! –sikkantottam fel mikor megláttam egy kb. fenékig érő feketehajú hosszú combú nagymellű lányt.
-Az Zayn apja! –kerekedtek ki Liam szemei.
-Ezt nem hiszem el!
-Zilah! –kiáltott fel Zayn, mire a feketehajú lány idenézett és nagy mosollyal felénk igyekezett.
-Sziasztok kicsinyeim! –köszönt nekünk 1-1 puszival. Még mindig ugyan olyan szexi. Egyből elkezdett bizseregni a nadrágom.
-Megdughatlak? –kérdeztem meg tőle nemes egyszerűséggel.
-Meg bizony! –hajolt le hozzám és megcsókolt.
-Azta kurva. –dőlt ki Zayn röhögve.


Abia szemszöge:

Hogy fogjuk megtalálni őket? Tuti mind ki van már dögledezve.
-Szétszedték már a házat. –nevetett Perrie, majd bementünk. Odabent nagyon sokan voltak és senki sem volt már szomjas.
-Jézusom. –sikított Perrie mikor látta, hogy Harry a kanapén ül letolt gatyával, és egy fekete pattog az ölében.
-Istenem de … hagyjuk inkább nem fejtem ki.

Odamentem melléjük, ugyanis Zayn ott feküdt a földön és Louis-val videózták Harryék manőverét.
-Abia! –kiáltott fel Zayn mire elmosolyodtam. Harrynek kipattantak a szemei és felém nyújtotta a kezét.
-Ne is zavartasd magad Styles… ennél mélyebbre nem süllyedhetsz!
-A.. bi… -nyögdöste.
-Hagyjuk. –legyintettem egyet. Ő megpróbálta letolni magáról a fekete hajú csajt, akit úgy hiszem már egyszer láttam. De az úgy kapaszkodott belé mintha az élete múlna rajta. Sikítozva ugrált rajta tovább.
-Pf… -vigyorogtam lesajnálóan, majd Zaynhez fordultam. Ő addigra nagy nehezen felállt.
-Szia bébi. –mosolyodtam el halványan. Nagyon nagyon bántott, hogy így kellett látnom Harryt. De mindegy, az ő dolga. Nyomorult…
-Szia édes, máris mentek? –nézett rám édesen.
-Igen, azért jöttünk. Nem akartam búcsú nélkül elmenni! –mosolyogtam, majd megpusziltam a száját.
-Szeretlek és nagyon vigyázz magadra, jó? –ölelt magához, én pedig visszaöleltem és a nyakába fúrtam az arcom.
-Persze, nem kell aggódnod! –nyomtam egy puszit a nyakára, majd a szájára. Aztán elbúcsúztam a többiektől is. Kivéve Harrytől, aki még mindig azzal a ragadozóval dugott. Egészségére.

Kimentünk a házból és megfagyott a hangulatom. Perrie észre is vette, hiába nem akartam.
-Bánt, ugye?
-Tessék? –néztem fel rá.
-Harry.
-Mi van Harryvel?
-Bánt, hogy ezt látnod kellett.
-Őszintén? Leszarom. Dugja halálra az egész házat. Nem érdekel.
-Miért nem hiszem el? –mosolygott Perrie.
-Pedig így van.
-Akkor miért vagy ilyen szomorú?
Eddig bírtam. Egyik pillanatról a másikra patakként áradtak ki a könnyeim.
-Pez én ebbe belehalok. –zokogtam. –Olyan érzés volt mintha kifacsarták volna a szívemből a vért. Azt hittem ott sírom el magam. Próbáltam úgy csinálni mint akit nem érdekel, de ez nem így van! Nagyon fáj! –öleltem magamhoz miközben panaszkodtam, ő pedig a hátamat simogatta.
-De ha ennyire szereted miért vagy Zaynnel? Miért nem mondod meg Harrynek? Nem lenne egyszerűbb?
-De Zaynt is szeretem…
-Egyszerre nem lehetsz együtt két fiúval!
-Én is tudom… -szipogtam, ő pedig a kezembe nyomott egy zsepit.
-Talán ez a pár nap segít majd tisztázni a dolgokat.
-Remélem mert ez nem mehet így tovább.
-Abi! –jött ki Harry.
-Nem vagyok itt! –töröltem le villámsebességgel a könnyeimet.
-Te sírtál?
-Nem! –ordítottam rá.
-Én most… magatokra hagylak. Körülnézek addig. Ott! –mutatott a szomszéd házra, ami előtt gyülekeztek a fiatalok.
Elindultam, mire Harry megragadt a karom. Erőteljes mozdulattal kirántottam ujjai közül a kezemet és mérgesen ránéztem.
-Mi a baj?
-Idióta! –kevertem le neki egy pofont.
-Nem értelek! –nézett rám kikerekedett szemekkel.
-Szeretlek te nyomorult! Szeretlek! –üvöltöttem és beleütöttem a mellkasába.
-De…
-Felejtsd el amit most mondtam. Inkább dugd tovább azt a mű ribancot! Összeilletek! –indultam volna el, de ő megint megfogta a karom. Most nem fordultam vissza és nem is rántottam ki a szorításából. Lehunytam a szemeim és sóhajtottam egy nagyot. Másik kezemmel letöröltem a könnyeimet.
-Miért csinálod ezt velem? –kérdeztem tőle remegő hangon, mire ő szembefordított magával.
-Miért vagy együtt a testvéremmel, ha engem szeretsz?
-Miért kellett megdugni? Miért? –hullottak a könnyeim.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Felejts el. Jó? Nem akarom ezt. Hagyj! –mondtam erőtlenül.
-Abi… -tenyerét az arcomra simította és közelebb lépett. Közeledett felém, és én nem ellenkeztem. Nem hátráltam meg. Becsuktam a szemem és sóhajtottam egyet. Megadtam magam. Kellemesen remegett a szívem és úgy éreztem, a gyomromban repdeső pillangók is felvették a harcot az eszem ellen. Tarkójába kapaszkodtam és egy csókot nyomtam ajkaira, majd elszaladtam onnan.
-Perrie menjünk! –sírtam és megfogva a szőkeség kezét futni kezdtem.