1. A hívás

Meghoztam az első részt ebből a blogból. Nagyon remélem, hogy el fogja nyerni a tetszéseteket! Millió puszi :)

-Abi! Abi, ébren vagy? –hallottam egy ismerős hangot, de azt hittem, csak álmodom. Jeremy volt az, a barátom. Nem értettem, hogy kerül ide, mikor előző este olyan csúnyán összevesztünk, hogy hirtelen felindulásból még szakítottam is vele. Tudom, hogy nem a legmegfelelőbb módja annak, hogy elintézzem a problémát, de már az őrületbe kerget. A szerelemnek már nyoma sincs köztünk. Legalábbis az én részemről biztosan nincs. Ragaszkodom hozzá, mert már 3 éve együtt vagyunk, de amit az utóbbi időben leművelt, már nem fér bele a kereteimbe.

-Mit keresel itt, Jeremy? –pattant ki a szemem, mikor puszit adott az arcomra.

-Jöttem, hogy megbeszéljük a dolgokat.

-Nincs mit megbeszélnünk, csak te ezt még mindig nem fogtad fel, kedves!

-Miért mondod ezt? Csak egy kis hülyeséget csináltunk tegnap... nehogy már egy ilyen apró vita miatt menjen tönkre 3 év boldogság!

-Jeremy... figyelj. Nem haragszom azért, amit tettél. És kérlek te se haragudj rám semmiért, amit esetleg elkövettem ellened. De már nem szeretlek. Nem vagyok szerelmes beléd!

-Ne mondj nekem ilyeneket, kérlek... csak egy utolsó esélyt kérek! Egyetlen egy utolsó esélyt!  -ekkor megszólalt a telefonom mentő hangja. Oh, nagyszerű, Leti az.

-A barátnőm, Leticia. Muszáj lesz felvennem, kérlek Jer...

-Jólvan, de még beszélünk! -ment ki a szobámból én meg felvettem a készüléket.

-Jajj szia Leti, hogy vagy?

-Gondoltam felhívlak, hogy el ne aludj!

-Dehogy alszom el, hogy is felejthetném el, hogy ma a drága, hőn szeretett, egyetlen, utánozhatatlanul egyedi, nagyszerű hiper-szuper robbanó csattanó...

-Abia! Kérlek!

-Jó, bocsánat... szóval, hogy is felejthetném el, hogy ma a One Direction koncertjét kell végigszenvednem veled...

-Mi az, hogy szenvedni? Ha jól tudom Zayn nem éppen szenvedést vált ki belőled! Vagy ha igen is akkor sem negatív jellegű az a szenvedés.

-Na jó, elismerem... ő tényleg helyes. De a többiek? Egyszerűen nem tudom felfogni mit eszel rajtuk. Az összes többi irritál. Olyan kis bálygúnár képük van... Zayn is csak azért jön be, mert ő olyan felnőttesebb és nem úgy néz ki mint egy 12 éves kiskamasz.

-Mindig mindenki ezzel jön... aztán mindegyik beléjük szeret. Miért kell előítéletekkel közeledni valaki felé? Úgy utálod őket, hogy nem is tudod, hogy milyenek!

-Szó sincs róla, egyáltalán nem utálom őket és a zenéjük is egész tűrhető. Liam kifejezetten aranyos személyiségnek tűnik... csak...

-Akkor miért húzod a szád, hogy találkozni kell velük? Én majd kiugrom a bőrömből! Tudod, hogy mi volt köztünk anno Louval!

-Azért, mert annyira nem szeretem őket, hogy órákig kelljen sorba állnom 5 hülye aláírásért amit egy idióta mosoly kíséretében adnak oda...

-Jól van Abi, úgy látom nem foglak meggyőzni... de remélem ha odaérünk kicsit kedvesebben fogsz közeledni hozzájuk.

-Nem leszek ellenszenves, ne aggódj. -mosolyodtam el magam. Elbúcsúztam tőle, majd letettem a telefont. Negyed 5 volt, szokásomhoz híven megint elnyúlt a délutáni szundikálásom. 3 körül szoktam felkelni... sebaj, most ez valamiért mégsem sikerült.

Egyébként a nevem Abia. Abia Daniella Lane. Tudom, hogy nem egy szokványos angol nevem van, mert ez igazából nem is angol név, hanem arab. Anyukámnak nagyon megtetszett, elvileg valamilyen szappan operából ragasztotta rám, de nem bánom, mert különleges, és nekem is tetszik. Apa meg úgy volt vele, hogy neki mindegy, hogy mi a nevem, csak anyunak tetsszen. Holnap töltöm a 20. születésnapomat, ezért sem örülök túlságosan annak, hogy a mai estét egy olyan együttes koncertjén kell töltenem., amelyért nem rajongok. Szeretem a zenéjüket, de.. jó, inkább befejeztem. Csak ne kellene holnap délig aludnom miattuk. Elveszi az időmet a szülinapomból. Na mindegy. Azért örülök, hogy Letinek örömet szerezhetek azzal, hogy vele megyek. Úgy is tudom, hogy meghálálja még nekem, és igazából ez motivál. Hehe :D