44. Sajnálom

Elég rövid részecskével jöttem, bocsi, de így tudtam elkülöníteni az eseményeket :/ Jó olvasást! :)

Liam szemszöge:

Az este folyamán Zayn nagyon ki volt borulva. Ücsörgött, cigizett, ücsörgött, cigizett… elszívott egy kazal cigit. Mivel már annyit pöfékelt, hogy egy 60-as gőzmozdony megirigyelhetné, úgy éreztem, hogy a kezembe kell vennem ezt az ügyet és ki kell segítenem őt valahogy ebből a gebaszból. Ekkor eszembe jutott egy jó ötlet, ami annyira egyszerűnek tűnt, hogy azt sem értem, eddig hogy nem jutott eszembe… Igen… azt hiszem kitaláltam, hogy hogyan segíthetnék Zaynen!
Előkaptam a telefonomat és kikerestem Abia számát.

-Liam? –szólt bele kicsit álmos hangon. Közben kikukkantottam az erkélyen pöfékelő Zaynre, nehogy meghallja a beszélgetésünket.
-Szia, ne haragudj, felkeltettelek?
-Csak most feküdtünk le fél órája, várj, kimegyek, ott nyugodtan beszélgethetünk.
-Feküdtünk?
-Igen, Harry is itt alszik ma. Beszélgettünk. Na most már mondhatod. –erősítette fel a hangerejét.
-Ugye nem csináltál vele semmi hülyeséget?
-Hová gondolsz. Annak ellenére, hogy Zayn egy suttyó, egy utolsó rohadt szemét…
-Abi várj!
- …egy gyík, egy köcsög lúzer…
-ABIA! –kiabáltam rá kicsit hangosabban, de szerencsére Zayn nem hallotta meg.
-…
-Szeretném, ha meghallgatnál állati nagy gáz van Zaynnel!
-Engem az a rongy ember már nem érdekel! Ugyan olyan szemét állat mint a többi. Kár, hogy neked meg már van barátnőd. Danielle egy főnyereményt vihetett haza. –hallottam, hogy elmosolyodott, én meg totál zavarba jöttem.
-Na azért ne túlozz, én se vagyok szent, se tökéletes. Zayn sem az, de téged nagyon szeret, és ha végre meghallgatnál elmondanék valamit, ami megváltoztatná a nézőpontodat!
-Nem tudom, hogy érdekel e…
-Szerintem érdekelni fog, sőt, ide fogsz jönni hozzá, és térden csúszol majd a bocsánatáért!
-Mivan Liam, te hülye vagy? Még én kérjek tőle bocsánatot? Na ne nevettess!




Abia szemszöge:

Sík ideg voltam azoktól, amiket Liam mondott nekem. Még én ereszkedjek le olyan mélyre hogy visszakönyörögjem magam hozzá? Azt már nem Malik! Mi ilyet nem játszunk!
-Nem vagyok hülye, csak hagyd már hogy elmondjam, mert felidegesítesz már teljesen!
-Jól van na apu ne durrogj! Ki vele!
-Sosem volt közte és Sophie közt semmi sem!
-Jah persze. És ezt te honnan veszed, ott voltál? Vagy Malik mondta neked? Haha… nem kell olyan naivnak lenni, hogy mindent elhiggy!
-Sophie mondta el neki bőgve miután te elmentél és Zayn sírva fakadt. Beismerte neki, mert utálta, hogy ilyen helyzetbe hozta a fiút akibe szerelmes. Csak azért mondta az egészet hogy veled kibabráljon, mert halálosan féltékeny rád Zayn miatt, ennyi. Csak nem gondolt bele abba, hogy ezzel Zaynnek is mekkora fájdalmat fog okozni.
-Hooo.. hogyan? –kerekedtek ki a szemeim és könnyeim legördültek arcomon.
-Beszélni akart veled de nem mert elmenni hozzád. Nagyon kivan szegény… nem jössz át mégis?
-Máris indulok! Köszönöm, Liam! Örökké hálás leszek neked amiért ennyit segítesz mindig! Szeretlek és… köszönöm!
-Jól van még a végén elpirulok! Én is, de … siess, nagyon fog neked örülni!
-Megyek és megbeszélek vele mindent! Szia!
-Szia!

Visszarobogtam a szobámba. Összekapkodtam a lehányt ruháimat a földről és egy utolsó pillantást vetettem az édesen szunyókáló Harryre.
Fél órán belül már a szállodai lakosztályuk ajtaján kopácsoltam, és Liam nyitott nekem ajtót.
-Szia! –köszöntöttem őt két puszival.
-Istenem, de gyönyörű vagy! Kitettél magadért. –mosolyodott el.
-Szurkolj. –mosolyogtam féloldalasan.
-Minden rendben lesz, hisz imád téged!
-Nagyon remélem… egy barom voltam, meg sem hallgattam őt… csúnyán beszéltem róla…
-Ne ostorozd magad, hanem menj fel hozzá! Egyébként Harryvel mi volt?
-Semmi, azon kívül, hogy másodszor hagytam őt ott Zayn miatt. –nevettem fel. –Egyébként ő hol is van?
-Most gyújtott rá a kb. 6ezredik cigijére. Mióta elmentél mást se csinál. Ücsörög az erkélyen és cigizik.
-Megyek, megnézem őt.
-Folyosó tetején jobbra, első ajtó!
-Köszi!

Bátortalanul lépkedtem fel a likőrszínű szőnyeggel borított „csigalépcsőn”. Kopogás nélkül kinyitottam halkan az ajtót és beléptem a szobába. Lassan lépkedtem az erkély felé, és megálltam a küszöbön. Kidugtam a fejem. Zayn ott ült a széken, egy boxerben és egy kigombolt ingben. Nem volt idekint túl meleg. Lágyan lengette a szél az inget rajta, néha fel-felfújta. Iszonyatosan szexi volt. A távolba meredt folyamatosan, miközben azt a gyilkos füstöt szívta magába. Olyan szomorúnak látszott. Mikor kifújta lehajtotta a fejét és megnyalta a száját. Végem van…
-Za…yn… -szólítottam meg elcsukló hangon. Tekintetét hirtelen rám kapta, majd mintha itt se lennék visszanézett a távolba és megint beleszívott abba a rúd borzalomba.
-Zayn… -mentem hozzá közelebb. Szemei ki voltak sírva. Ez komoly? Ez mind értem? Még mindig nem figyelt rám.
-Kérlek Abi menj el… én nem bírok a szemedbe nézni így.
-Hogy így?
-Hogy megcsaltalak.
-De nem csaltál meg. –ekkor felemelte a tekintetét és értetlenül nézett rám.
-Mégis honnan veszed ez?
-Tudom, és kész. És rettenetesen sajnálom, hogy igazságtalan voltam veled. Nem kellett volna mindent elhinnem, amit az az irigy kis lotyó fecsegett rólad. Kérlek ne haragudj rám… -térdeltem két lába közé. Fejemet a hasára hajtottam, ami már szinte hideg volt a hűvös levegőtől.
-Abi kelj már fel onnan! –lágyult el a hangja és finoman kezemre simította övét.
-Nem! Nem kelek fel innen amíg meg nem bocsátasz nekem! Rettenetesen szégyellem magam, kérlek ne haragudj rám!
-Kettőnk közül én tartozom bocsánatkéréssel!
-De hiszen te nem tettél semmit… én viszont bunkó voltam… és igazságtalan.
-Ami nem lettél volna, ha én nem vagyok abban a hitben hogy kavartam Sophieval és nem ismerem be neked…
-Ez egy félreértés volt, és… nem a te hibád!
-De a tiéd sem! –mosolyodott el végre halványan, féloldalasan.
-Akkor most egyikünk se hibás? –viszontoztam az aprócska mosolyt.
-Nem hibás senki csak Sophie! –simított végig a kezemen, én pedig ez enyémet a hasán csúsztattam felfelé és nyomtam is egy puszit a csupasz területre. Ő felhúzott és az ölébe ültetett. Ajkaim az övéit keresték, de elfordította a fejét.
-Cigis vagyok bébi…
-Nem érdekel! –fordítottam vissza kezemmel a fejét és rátapadtam a szájára. Ajkaink lassan mozogtak egyszerre és éreztem, hogy sós könnyeim megindulnak. Nem tudom miért sírtam már megint, talán a boldogságtól, hogy mégsem kellett csalódnom benne. Kezemet felvezettem sűrű fekete hajába és erősen megmarkoltam. Megmosolyogta, majd felállva ölbe kapott és bevitt a szobába. Óvatosan lefektetett az ágyra, majd rám feküdt. Sötét volt a szobában, mégis láttam szemei kiolthatatlan ragyogását.
-Imádlak Abi… és rettegtem, hogy elveszítelek!
-Én is féltem nagyon, de látod, nem így lett. –mosolyogtam.