Halihóóó! Itt az új rész! Ne fejeljetek le érte:) Jó olvasást! :)
XD:$
Megvacsoráztunk Zaynnel, minden igazán csodálatos volt. Olyan édes volt, egy kicsit a fejébe szállt a pezsgő amit iszogattunk, a kaja viszont alig fogyott. Mosolygott és édesen nevetgélt, én pedig el is felejtettem Harryt. Annyira boldog voltam. Végül mire megettünk szinte mindent már teljesen kihűltek a dolgok és mi már nem voltunk teljesen józan állapotban. Három üveg pezsgőt ittunk meg ketten, szóval nem csoda.
-Phuh… degeszre ettem magam. Meg sem bírok mozdulni. –mosolyogtam miközben a hasamat simogattam.
-Gyere! –állt fel és felém nyújtotta a kezét, amit elfogadtam. –Mozogjuk le valahogy!
-Hogyan? –néztem rá semmit sejtően, mintha nem lennék tisztában a válaszával.
-Lenne… egy két ötletem… -kezdte el puszilgatni a nyakam, majd elkezdett a háló felé húzni. –Gyere szépen!
-Értettem apuci! –nevettem, majd befutottunk a hálóba.
Harry szemszöge:
-Niall! Louis! Liam! Melyik idióta… -futottam le a konyhába és megláttam Louist az ÉN hajcsavaróimmal a hajában. Maga elé meredt lányosan mosolyogva és kevergette a kávéját, ami előtte állt az asztalon. Kávé ilyenkor? Nem akar aludni?
-Louis Tomlinson! Mit keresnek azok a te hajadban?
-Micsodák?
-A hajcsavaróim!
-Minek az neked te göndörke?
-Ne játssz az idegeimmel!
-Louis Tomlinson semmit sem tud!
-Srácok srácok! Most hívott fel Abia! –szaladt be a konyhába Niall.
-Mi? Abi hívott téged? –kerekedtek ki a szemeim. –Mit akart?
-Csak hogy etessem meg a halát. –húzta el a száját. –És hogy mindannyiunkat puszil.
-Azt hittem mondott mást is.
-Csak elhencegte, hogy délután beleestek a Trevi kútba, utána Zayn romantikus vacsorát csinált neki, előtte meg kettesben forró fürdőztek egy háztetőn… és hogy egy nappal tovább maradnak.
-Mindjárt hányok… -indultam el felfelé a lépcsőn.
-A hajcsavaróid! –kiabált utánam Lou én viszont hátra sem néztem.
-Tartsd meg nekem nem kellenek! –csaptam be magam mögött a szoba ajtaját.
Louis szemszöge:
-Ezt most ti értitek?
-Öööö… ami azt illeti nem igazán! –rázta meg a fejét Liam.
-Én azt hittem túllépett már Abin! –értetlenkedett Niall.
-Hékás!! Mi az, hogy túllépett? Én ott tartottam, hogy eleve nem is volt belé szerelmes!
-Oh, istenem Lou! Hát ennyire nem figyelsz Harryre mostanában? Nem látod hogy néz rá arra a csajra? Ragyog a szeme! Fülig beleszeretett!
-Ez csak nekem nem tűnt fel?
-Hát ami azt illeti én is tudtam róla, hogy szerelmes belé! Rákérdeztem és letagadta, de annyira látszott rajta, hogy másképp érez mint amit mond! Na meg arról nem is beszélve, hogy kértem tőle tanácsot csajozás terén és mondta, hogy ő ebben szerencsétlen… de olyan elkeseredetten… és hozzá is tette, hogy a legutóbbi aki érdekelte most az egyik haverjával jár…
-Abia és Zayn járnak?
-Úr isten Louis te hol élsz? –pirított rám Niall. –Fel se tűnt, hogy állandóan nyalják falják egymást és kettesben mentek el nyaralni?
-Az még nem jelenti hogy együtt is vannak!
-Mondjuk nem tudom, hogy hivatalosan is együtt vannak e, de tuti van köztük valami. Ennyi a lényeg, hogy összetartoznak.
-Istenem milyen szépen mondtad ezt! Mondd újra! –kérleltem.
-Mit?
-Hogy ők összetartoznak!
-Ők ketten összetartoznak!
-Istenem de romantikus! –rebegtettem meg a szempilláimat.
-Na jó én felmegyek megnézem Harryt! –Niall.
-Nem kéne! –fogta meg a karját Liam. –Hagy maradjon most egy kicsit egyedül!
-De a barátok nem azért vannak, hogy kihúzzák egymást a szarból?
-De igen és nagyon aranyos is vagy, de jót fog neki tenni ha magában tisztázza a dolgokat. Nem véletlen hagyott itt minket és vonult el egyedül!
-Mennyi esze van ennek a pasinak! –mosolygott rám Niall döbbenettel az arcán. –De akkor menjünk el fagyizni!
-Niall te állandóan a gyomrodra gondolsz? Szerinted milyen fagyizó van nyitva éjfélkor?
-Hát majd kinyittatom! Hahaha!
-Igazad van legyél csak egy nagyképű paraszt aki ezt megteheti mert sok pénze van!
-Na ezt meg sem hallottam! Mert amúgy biztos komolyan is gondoltam! –durrogott a szőkeség.
-Jól van már kalória, csak vicceltem!
-Kalória az öreganyád! –fonta össze durcás képpel maga előtt a karjait Niall.
-Szöszike szöszike! –léptem oda hozzá és megveregettem a vállát. Tudod, hogy imádlak! –kaptam el a pofiját és elkezdtem puszilgatni a fejét.
-Jól van Lou tudom, csak ne nyaldoss össze mint egy vizsla! –nevetett fel Niall. –Különben se nézné jó szemmel Harry ha rám másznál!
-Szegénykém… -fancsalodott el a képem. –Lehet, hogy tényleg beszélni kéne vele!
-Lehet, de nem ma! (by: Vin Diesel xD bocsi. :D szerk. megj.)
Abia szemszöge:
Az este olyan csodálatos volt Zaynnel. Meg sem tudom mondani mikor voltam utoljára ennyire boldog, vagy hogy egyáltalán voltam e. Hosszú idő után először éreztem azt, hogy valakinek fontos vagyok és, hogy nagyon szeret. Persze én is ugyan így viszonyulok hozzá. Körülbelül fél kettőkor félájultan dőltem le az ágyba. Azonnal el is nyomott az álom.
Reggel elég korán keltem, mert valamiért kipattantak a szemeim. Sehogy se bírtam visszaaludni, úgyhogy inkább megfordultam, hogy szembetalálhassam magam Zayn édesen alvó pofijával. Megfordultam tehát, de ekkor a szívbaj jött rám. Nem Zayn feküdt mellettem, hanem Harry és mosolyogva fürkészte az arcomat nagy kékeszöld szemeivel. Annyira megijedtem, hogy ki is ugrottam az ágyból.
-Ha.. Harr… Harry! –visítottam fel. –Te meg mit kere… hogy a fenébe kerültél ide? És hol van Zayn? És miért te vagy itt? Miért nem ő?
-Nyugi már! Ne pánikolj! Zaynnek el kellett mennie a családjához, ezért felhívott engem, hogy jöjjek ide hozzád!
-De miért pont téged?
-Azért, mert azt akarta, hogy veled maradhassak kettesben. Tudja, hogy szerelmes vagy belém!
-Mi? Honnan tudja? De ez nem is igaz!
-De igaz, mindannyian tudjuk, Zayn is!
-És elment egy szó nélkül?
-Igen, azt akarta, hogy ez meglepetés legyen!
-Hát sikerült meglepnie! De én… nem akarom, hogy elmenjen! Vele akarok lenni!
-Ő már a szüleinél van Bradfordban! Azt mondta, hogy a tegnapi nap után rájött arra, hogy nem téged akar bemutatni a családjának mint barátnőjét, hanem Sophiet!
-Micsoda? –gyűltek könnyek a szemeimbe. –Hazudsz!
-Nem, nem hazudok! Szégyell téged, mert Yasser nem fogadna el téged amiért sztriptíztáncosnő vagy!
-De hát Sophie Niallel jár, nem?
-Nem! Ők csak azért voltak együtt, hogy Zaynhez közelebb kerülhessen és végül ez sikerült is neki!
-Harry én ezt nem értem. –sírtam el magam ő pedig leült mellém és megfogta a kezem, másik kezével pedig a hátamat simogatta.
-Ne sírj szerelmem! Minden rendben lesz, meglátod! Talán tényleg nem illettetek össze!
-De én szeretem őt, Harry!
-És engem szeretsz? –emelte fel államnál fogva a fejem.
-Én… -néztem le a földre.
-Csak nézz a szemembe, és úgy mondd, hogy nem szeretsz! Érzem, hogy szeretsz… hogy kívánsz… hogy vágysz rám… Szeretlek!
-Én is szeretlek… -ekkor a száját az enyémre tapasztotta és vadul tépni kezdte ajkaimat. Göndör hajába vezettem ujjaimat és mély szuszogásai tudtomra adták, hogy nagyon élvezte a helyzetet. Ekkor megcsörrent a telefonom.
-Haa… Harry… -motyogtam a csókba. –Muszáj felvennem! –húzódtam el tőle egy kicsit.
-Hagyd a fenébe!
-Lehet, hogy fontos!
-Neee… -csókolt meg újra de finoman ellöktem magamtól és odamentem a telefonhoz. Niall volt az.
-Szia mi újság?
-Abia! Ide figyelj valami rettenetes dolgot kell elmondanom és sietnem kell, hogy megelőzzek még egy katasztrófát!
-Mi történt?
-Harry megölte Zaynt és azt mondta, hogy most te következel!
-Tessék? Niall ugye most csak be vagy rúgva, vagy valami?!
-Oh Niall! Legalább elbúcsúzhatsz tőle! –verte ki a kezemből a telefont.
-Harry te most.. neeee… -lépkedtem egyre hátrébb. –Ugye nem… -sírtam el magam.
-De igen! –vigyorgott ördögien.
-Neeeee! Zaaaaaaayn! Zaaaaaayn! –kiabáltam és sírtam egyszerre.
**
-Neeeee! Zaaaaaaayn! Zaaaaaayn!
-Abi! Abi! –éreztem, hogy valaki simogat és olyan ismerős volt a hangja. Ezt most már tényleg nem értem!
-Abi itt vagyok! –puszilta meg az arcom és magához ölelt. Ekkor kinyitottam a szemeimet és mindenhol sötét volt, csak a Hold fénye világított be az ablakon. Zayn gyönyörű csillogó szemeivel találtam szembe magam amelyből tükröződött az aggodalom, mikor felkapcsolta a kislámpát az éjjeliszekrényen.
-Zayn! –sírtam még mindig és erősen átöleltem a nyakát.
-Mi történt édesem? Rosszat álmodtál?
-Rettenetes volt és annyira valódinak tűnt! Annyira borzasztó volt! Úgy féltem!
-Semmi baj, shhhh… ne sírj! –kezdte el a hajamat simogatni. –Minden rendben van, most már nincs semmi baj! –húzott az ölébe és finoman a karjaiba zárt. Nagyon megnyugtatott. Már alig szipogtam. Mellkasára hajtottam a fejem ő pedig elkezdett nekem dúdolászni.
-Csendes álmot, jó éjt, majd néz rád az ég, csak hunyd le szemed, az angyal veled, álom szárnyán ha szállsz, fönn az égben is jársz. Csendes álmot, jó éjt, az őrangyal véd, majd álmodban láss szép karácsonyfát, aki hajnalt is ád, Isten küld álmot Rád. Csendes álmot, jó éjt, így néz Rád az ég. Már szunnyadni kell, míg hajnal kelt fel. Álom szárnyán ha szállsz, fenn az égben is jársz. Édes álmot, jó éjt, amit kis szíved kért. Amit vártál oly rég, nézd mily szép most az ég, csillagfény ragyog rád, sok kis fa lombján át! –mire a végére ért, ugyan még hallottam, hogy dúdolászik, de már félálomban voltam. Olyan megnyugtató volt, mintha visszamentem volna a gyerekkoromba, mikor anyukám énekelt nekem, mikor nem bírtam elaludni. Simogatta a hajam és annyira megnyugtató volt. Hamar mély álomba szenderültem.
Harry szemszöge:
Az éjjel nagyon rosszul aludtam, többször is felébredtem. Egyszer álmodtam egy hülyeséget, ami nem hagyott nyugton aludni, így hát szinte egész végig csak forgolódtam. Az ablak felé fordultam és a Holdat néztem. Telihold volt. Biztosan ez zavart meg az alvásban, köztudott, hogy ilyenkor felborul a Föld bioritmusa (by: Alekosz :D összejön ez nekem ma:D szerk, megj.) Nem bírtam mit kezdeni magammal. Felálltam és kimentem az erkélyre. Megtámaszkodtam a korláton, és mélyeket szippantottam a hűvös londoni levegőből. Elég hideg volt ahhoz, hogy anyaszült meztelenül itt ácsorogjak, meg hát azért fennáll a veszélye annak is, hogy valaki meglásson. De most ez valahogy nem érdekelt. Pedig a mellbimbóim már erősen megkeményedtek idekint. Csak mélyeket szívtam a friss levegőből. Valószínűleg nemrég esett az eső, ugyanis tiszta víz volt a korlát. Meg ahogy lenéztem minden egyéb is. Egy kicsit még itt időztem, majd visszamentem a szobámba és leültem a sötétben az ágy szélére. Rápillantottam az órára. Hajnali negyed négy. Nagyon jó… mondjuk gondolhattam volna, hogy korai még felkelni, mivel még elég sötét volt. Visszafeküdtem az ágyba, hogy megpróbáljak elaludni végre. Úgy tűnik a hűvös levegő megtette a hatását, ugyanis az alvással kapcsolatos terveim végre sikerültek is.
Abia szemszöge:
-Jó reggelt édesem! –mosolygott rám a konyhában ácsorgó Zayn, mikor kitámolyogtam a hálóból kócos hajjal és valószínűleg erősen gyűrött és meggyötört fejszerkezettel.
-Neked is! –mosolyodtam el halványan.
-Minden rendben?
-Persze, hiszen csak egy álom volt. Mindenkinek vannak rémálmai, nem nagy ügy! –mosolyodtam el és leültem az egyik székre. –És te mit csinálsz itt?
-Hát most rendeltem fel a reggelit, azt mondták fél óra és hozzák, egyébként kávét főztem, mert az speciel volt idefent. –mosolygott. –Gondoltam neked is jól fog esni, úgyhogy neked is főztem!
-Egy angyal vagy és kitaláltad legbensőbb gondolataimat! –álltam fel, odamentem hozzá és puszit nyomtam a szájára. A konyhapult elé álltam és az „üres” fekete kávét kezdtem el megcsinálni ízlésem szerint. Zayn átölelte a derekamat és egy csókot nyomott a nyakamba. Hihetetlenül jólesett a közelsége, úgyhogy letettem a kanalat és megfordultam, ezáltal szembekerülve vele. Felnéztem aranyszemeibe, melyek kedvesen csillogtak. Erősen magamhoz szorítottam őt, majd mellkasára hajtottam a fejem. Hát igen, beismerem, elég kicsi vagyok hozzá képest.
-Olyan finom illatod van. –motyogtam mosolyogva.
-De aranyos vagy. –mosolyodott el ő is megpuszilta a homlokomat.
-Zayn...
-Igen?
-Te tényleg... nem szégyellnél a szüleid előtt?
-Micsoda? Ezt meg honnan veszed, hogy szégyellnélek előttük?
-Hát, csak mert sztriptíztáncosnő vagyok...
-Voltál! De ha nem akarod nem mondod el nekik! Egyébként meg nem hiszem, hogy bármiféle bajuk lenne ezzel...
-Na ne... egy muszlim apuka biztosan értékelné, hogy az egyetlen kisfia egy magamutogatós ribanccal van együtt!
-Ne beszélj már hülyeségeket! Én inkább úgy mondanám, hogy egy olyan lánnyal, aki felvállalja a gyönyörűségét! -mosolygott Zayn édesen, mire rendesen meghatódtam.
-Úgy szeretlek, kis aranyos!
-Én is téged! -mosolygott és megcsókolt.
-Zayn...
-Igen?
-Te tényleg... nem szégyellnél a szüleid előtt?
-Micsoda? Ezt meg honnan veszed, hogy szégyellnélek előttük?
-Hát, csak mert sztriptíztáncosnő vagyok...
-Voltál! De ha nem akarod nem mondod el nekik! Egyébként meg nem hiszem, hogy bármiféle bajuk lenne ezzel...
-Na ne... egy muszlim apuka biztosan értékelné, hogy az egyetlen kisfia egy magamutogatós ribanccal van együtt!
-Ne beszélj már hülyeségeket! Én inkább úgy mondanám, hogy egy olyan lánnyal, aki felvállalja a gyönyörűségét! -mosolygott Zayn édesen, mire rendesen meghatódtam.
-Úgy szeretlek, kis aranyos!
-Én is téged! -mosolygott és megcsókolt.
Az állam a padlót verdesi de rendesen:O ez nagyon jó lett basszus:S szegény Abi:$ de ott volt neki a hercege:$:)♥ kis édeseim♥
VálaszTörlésAnnyira aranyosak együtt :3♥ Amikor az álmát írtad le, úgy megijedtem. :o de utána megnyugodtam. :) siess a következővel :))
VálaszTörlésjajj de jó, hogy sikerült kicsit megijesztenem titeket:$:) köszi a komikat és fent is van a következő! :))
VálaszTörlés