55. Következmények

Aloha! Rövid, depis és romantikus. Ennyivel tudnám jellemezni ezt a részecskét! jó olvasást:)

Lesiettem a lépcsőn, mikor meghallottam pár fura hangot az emeletről. Remegve mentem vissza az emeletre. Fogalmam sincsen mit fogok mondani Zaynnek. Hogy mondjam el neki, hogy lefeküdtem Harryvel? Hogyan…? Gombóc volt a torkomba, remegett a kezem, lábam és megfájdult a fejem az idegességtől. Megtaláltam azt a szobát, ahonnét a zajt hallottam. Fülemet az ajtóra tapasztottam és kicsit hallgatóztam.
-El se hiszem, hogy végre elpakoltuk ezt a rengeteg könyvet. Köszi Louis ezt a kb. 3 óra felesleges munkát majd ha lesz időm meghálálom valahogyan! –Zayn.
-Mit szívod úgy mellre, kell az erősítés úgy is lekvár vagy a csajod is tuti észrevette már. Nem tudom neked hogy nem tűnt még fel, hogy Harry mennyivel szálkásabb mint te…
-Fogd be, az Hazza… engem nem érdekel az ő teste, engem szeret Abia és nem őt! –könnyek szöktek a szemembe. Bekopogtam az ajtón.
-Ez meg mi lehet? –hallottam odabentről.
-Abia vagyok! –mosolyogtam majd beléptem a szobába.
-Szia drágám! –szaladt széles mosolyra Zayn szája mikor meglátott. Nagyon rosszul éreztem magam, rá sem bírtam nézni szinte. Nem is kell mondanom, hogy képtelen voltam a szemeibe nézni, alapból pedig mindig azokat keresem neki, mert gyönyörűek. Olyan gyönyörűek, hogy mást se csinálnék szívem szerint, minthogy egész nap bámuljam őket. Most mégis képtelen voltam felvenni a szemkontaktust vele…
Legszívesebben elbőgtem volna magam, annyira fájt, hogy ilyen hülye voltam. Egy idióta barom állat, aki nem bír magával ha egy jó pasi a közelébe kerül, még akkor sem ha egy főnyeremény a barátja. Rettenetesen szégyellem magam… Meg sem érdemeltem, hogy egy ilyen ember szeressen. Undorító, amit tettem. Muszáj elmondanom neki, ez a minimum, amit megérdemlek, hogy tudjon róla és elhagyjon.
-Zayn… kijönnél egy kicsit? Szeretnék veled négyszemközt beszélni. Komoly dologról. –csuklott el  a hangom.
-Megijesztesz. Baj van?
-Igen.
-Megyek… -nézett körbe a fiúkon, majd követett engem a folyosóra.
-Na? –nézett rám aggodalmas fejjel.
-Én… undorító dolgot tettem. De nem azért mert nem szeretlek! Sőt, szeretném ha tudnád, hogy nem tudom elmondani mennyire nagyon szeretlek. Halálosan szerelmes vagyok beléd… Őrülten szeretlek és csak… nem tudom miért tettem ezt veled. –sírtam.
-Miért gondolok valami olyasmire, hogy megcsaltál? –kérdezte szomorúan lehajtott fejjel, rám sem nézve.
-…
-Ez az amit mondani akartál, ugye? –csak bólintottam egyet, miközben könnyeim megállíthatatlanul hullottak.
-Kivel?
-Fontos ez?
-Tudni szeretném! –mondta alig hallhatóan.
-Zayn, kérlek…
-Mondd el! –emelte fel a hangját.
-H…H…Ha…
-Nem… az nem lehet! Nem… -akadt ki én pedig már zokogtam.
-HARRY!
-Igen? –jött ki a szobából Hazza. Zayn nem szólt hozzá semmit, csak odament és erőből ököllel állon verte. Harry felborult az ütéstől.
-Rohadt szemét! Undorító! Te aljas szemét mocsok! Seggfej! Gyűlöllek te hulladék, teljes szívemből! –kiabált és közben ütögette. Harry halál nyugalommal, szomorúsággal az arcán próbálta lefogni a kezeit, ügyelve arra, hogy ne okozzon fizikai fájdalmat neki. Bántotta a dolog, nagyon. Látszott az arcán.
-Sajnálom nagyfiú… sajnálom… nem akartam… esküszöm… -csordult ki az ő könnye is.
-Sajnálhatod is! Gyűlöllek! –ordítozott. –És téged is. –fordult felém és rám vetette vérben forgó szemeit, melyből mérhetetlen fájdalom tükröződött. Hogy tehettem ezt vele? Hogyan…
-Gyűlöllek Abia…  undorodom tőled… -törölte le a könnyeit.
-Ne mondd ezt mert nagyon szeretlek! Imádlak és még sosem éreztem így senki iránt sem!
-És ezt te így mutatod ki? Ilyen amikor te szerelmes vagy? Igaza volt anno Harrynek, egy olcsó kis kurva vagy, semmi több! Látni sem akarlak soha többé!
-Kérlek ne mondd ezt mert megszakad a szívem! –sírtam. –Nincs mentségem, de tudd, hogy nagyon nagyon szeretlek!
-Én viszont most ábrándultam ki belőled teljesen… mit gondoltál? A testvéremmel csaltál meg! –kiabált még mindig magából kikelve.
-Sajnálom… -hajtottam le a fejem és könnyeim égették arcomat. Körülnéztem és láttam, hogy Niall, Liam és Lou megdöbbenve figyeltek engem. Csalódottak voltak. Zayn lerohant a lépcsőn.
-Nem… -suttogtam. –Zayn! –futottam utána és követtem őt ki a házból. Szerencsére a többiek nem jöttek utánunk.
-Zayn! Zayn! –kiabáltam utána és végre utolértem. Könnyei patakokban hullottak. Sosem bántottam még meg úgy fiút, hogy sírjon miattam. Megragadtam a karját, de ő olyan erővel rántotta ki erőtlen szorításomból, hogy majdnem elestem. Nem érdekelt, újra megpróbálkoztam ezzel, és most sikerült visszafordítanom őt.
-Gyűlöllek… -sírt, és hagyta, hogy magamhoz öleljem. Nyakamba fúrta az arcát és erősen magához ölelt. –Miért csináltad ezt? Kérlek mondd el, hátha tanulok belőle! Nem voltam veled elég figyelmes, vagy… miért? Én mindent meg akartam adni neked, mert nagyon szeretlek…  annyira igyekeztem.
-Nem a te hibád, egy idióta vagyok! Annyira megbántam, hogy arra szavak nincsenek! Mindennél jobban szeretlek! –simogattam meg a könnytől elázott arcát, majd két tenyerem közé fogtam azt. Szipogott, szemeimbe nézett. Keserves szomorúság tükröződött mindig vidám, aranyként ragyogó szemeiből.
-Imádlak… nem bírom ki, ha elhagysz engem! Soha többé nem leszek ilyen idióta, tanultam az esetből. Csak könyörgöm, esedezve kérlek, hogy adj még egy esélyt! Bebizonyítom, hogy te vagy a legtökéletesebb a világon! Te vagy az életem értelme. –gördült le egy könnycsepp megint az arcomon, majd számat óvatosan az övére tapasztottam. Először vissza sem csókolt, próbálta elfordítani a fejét. Erősebben megfogtam kétoldalt a pofiját majd sóhajtott egyet és megadta magát végre. Szinte a karjaimba omlott és visszacsókolt végre. Finoman arcomra simította kezét és közelebb húzott magához gyengéden. Lassan csókolt, hűen tükrözte a fájdalmát.
Apró puszikkal szoktattam rá magam a tőle való elválásra, majd homlokomat az övéhez nyomtam és nyaka köré fonva kezeimet finoman simogattam a haját.
-Kérlek… -suttogtam.
-Szeretlek… és gyűlöllek is…-mondta remegő hangon.
-Tudom, hogy megbántottalak. Csak kérlek tiszta fejjel gondold át, hogy mi legyen. Nem akarlak elveszíteni.
-Mondjuk erre akkor is gondolhattál volna mielőtt Harryre rámásztál.
-Nem én másztam rá. De inkább kihagynálak a részletekből. –Ekkor vettem észre, hogy a sárgás színű hosszú fűben ülünk egymással szemben.
-Szóval… át szeretném ezt gondolni. Szeretlek, de nagyon megbántottál. Az önbecsülésemben sértettetek meg mindketten. Teljesen lealáztatok engem ezzel. –szipogott.
-Nem akartuk… legalábbis én biztosan nem. Fenébe Harryvel többé rá sem nézek. –mondtam és szájon pusziltam párszor őt. Combomat simította végig gyengéden.
-Soha senkivel se volt még ennyire jó… miért kellett így elrontanod?
-Legszívesebben most agyonütném magam amiért ilyen hülye voltam. Nem tudom megmondani neked, hogy miért tettem.



Liam szemszöge:

-Harry ugye ez nem igaz? –kérdeztem a göndörkét, mikor Abia becsapta az ajtót.
-De. –mondta szomorúan.
-Ti nem vagytok normálisak! Mire volt ez jó? Most nézd meg Zaynt! Egy lelkironcs lett miattatok!
-Ne tudd meg hogy mennyire bánom ezt az egészet… én nem gondoltam volna, hogy ennyit jelent neki Abi. Esküszöm ha tudom eszembe se jut ilyesmi.
-Ez alapból elég görény dolog. Hogy mászhatsz rá valaki olyanra, akinek van barátja? Még akkor se jutna eszembe, ha fülig szerelmes lennék, szóval ez sem mentség! Aljas és önző voltál.
-Tudom. És nagyon bánom is ezt az egészet mostmár… bocsánatot kell kérnem tőle! –indult le a lépcsőn és mi követtük. Kinyitottuk az ajtót és akkor láttuk meg Zaynt és Abit, amint a fűben ülnek és..
-Menj már, megcsókolta! –mosolygott Lou.
-Lehet, hogy utoljára! –nyelt egy nagyot Niall.
-Hagyjuk most őket, lehet, hogy megbeszélik. Addig nézzünk itt körül, mert még nem is láttuk rendesen ezt a szellemkastélyt!